Gyakran eljátszadoztam már a gondolattal, micsoda lehetőség lett volna, ha csak egy kicsit is konyítok a rajzoláshoz. Sajnos nem így van (sőt!), de fantáziáláshoz éppen elég táptalaj.

Ismerkedési lehetőség, élvezet, alkotás és - valljuk be - legfőképpen ürügy. Ürügy, hogy a maga szépségében mezítelenül láthassak női testeket, amelyből ugye sosem elég.

Nyilván pont azért gondolom ezt, merthogy nem tudok rajzolni. Még egy pálcikaemberke papírravetése is komoly kihívás nekem. Ha valamennyire is képes volnék, félő, hogy bevonzana az a kihívás, hogy szépen, élethűen, vagy mittomén :-), mondjuk kifejezően adjak vissza a szemem elé pőrén feltárt domborulatokat, íveket, hajlatokat, tincseket. Játszak a fénnyel az árnyékkal.

Mivel ez a veszély (ti., hogy aktokat rajzoljak) egyáltalán nem fenyeget, a vágyakozó fantáziám efféle művészi kihívásoktól szabadon repked. Nyugodtan gondolhatom, hogy egy művésszel ellentétben, jobban érdekel(ne) az elém táruló látvány, mint annak leképezése a vászonra.

Az efféle fantáziáimban nem az alkotásé a főszerep, hanem a szituáció. Hideg, elfolytott együttlét egy meztelen nővel. Semlegességet mímelve. Pusztán esztétikai alapon... aha. Persze!

Azt hiszem minden nőben van, kell hogy legyen valamennyi exchibicionizmus. Ez hozzátartozik a nőiséghez, mutatni magát, tetszeni. Nyilván.

De pl. meztelenül modellt állni, odállni (nem feltétlenül) meredező férfi tekintet(ek) elé, az már egy következő fokozat. És akkor itt van a szigorúságuk önmagukkal. Nem elég jó a testem, itt ez a redő, ott ez a hurka stb... ami a maga módján szintén a tetszeni akarás része, csak negatív hatással.

A témáról két saját esetem van:

Az első az csak egy majdnem. Talán egyetemista lehettem (nem is talán), amikor egy szegről-végről a társaságunkba járó leány valamikor - már nem emlékszem milyen körülmények között - beszélgetés közben váratlanul rákérdezett, hogy ha úgy adódik, állnék-e neki modellt. Merthogy az ilyesmit mennyire nehéz leszervezni stb.

Nem tudom kívülről mi látszott rajtam, de valójában köpni-nyelni nem tudtam a dologra, több okból is. Egyrészt, mert teljesen felkészületlenül ért. Másrészt mert finoman szólva sem voltam Adonis alkatú, hanem inkább egy kamaszkorból nemrég kijött langaléta csontkollekció (hol van ez már! :-D). Harmadrészt pedig, mivel kettőnk között semmiféle vonzalom, bizalmas vagy baráti viszony nem volt. Leginkább semleges, max. néhány beszélgetésre kiterjedő. Az utóbbit ma már teljesen értem, hiszen benne nem mozgott semmiféle stírölési szándék. Pusztán kellett a munkájához, vagy inkább a tanulmányaihoz.

A dologból annyi lett, hogy - nem tisztázva milyen mértékig kell pőreségre vetkőznöm - egyszer elmegyek hozzá és meglátjuk. Megvolt az időpont, esős, szeles, kellemetlen őszi vagy téli nap. Arra is emlékszem, hogy a Donát utcába mentem igen zavaros fejjel. Vajon beégek-e vagy élvezem. Milyen érzés lesz majd - ha úgy adódik - meztelenül kiállni egy csaj elé egy órára?! Sosem tudtam meg. Az utolsó pillanatban más dolga lett, már úton voltam amikor lemondta és nem tért vissza rá. Én meg persze nem forszíroztam.

A második történet a páromé. Még csak ismerkedtünk, kerülgettük egymást, amikor egyszer mondta, hogy a hétvégén megy ki barátai vidéki házába, ahol szobrász (azóta már közös-) barátunknak modellt is áll. Elmondta, hogy a Szobrász-srác (előző bejegyzésekben már említett Enikő barátja) már hosszú évek óta pedzegeti, fűzögeti és egyszersmind halogatja is, de most már megvan az anyag, nem megy hozzájuk más, csak hárman lesznek, Enikő, Szobrász-srác és a párom Csilla.

Ejj, erre megint elindult bennem a borzongás, ha ott tudnék lenni. Milyen érzés az dumálni, beszélgetni, sörözni, kávézni, miközben Csilla egy hokedli méretű széken anyaszült meztelenül, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon. Akkoriban azonban még nem ismertem őket, nem is voltam ott. A kisplasztikából, vagy miből, utóbb nem lett semmi. Ott volt egy ideig az étkezőben, de szobor nem lett belőle. Aztán egyik - egyébként rendszeres - ordibálós, pohárhajigálós veszekedésüknek esett áldozatul.

Az modellkedés utáni első találkozásunkkor Csillától szinte nyálcsorgatva kérdeztem na mi volt?! Semmi. Mintha a legtermészetesebb dolog volna - és azóta hogy ismerem őket már magam is tudom - Szobrász egy óra alatt megcsinálta agyagból és kész, vége volt. Közben dumáltak, traccsoltak.

Akkor éreztem, nekem ezzel a csajjal többet kell flörtölnöm! :-)

Vajon a lányok... inkább állnak vagy állítanának modellt?