Még nem nagyon hiszem, de talán egyszer lesz majd tavasz. Meg szép idő. Amikor az ember nem úgy megy az utcára, hogy begubózik és visszatartja a lélegzetét. Amikor megint minden az újjáéledésről és az ellazulásról szól. Amikor nem kell rideg hajnallal kezdődő nap sötét délutánján, lehúzott redőnyök mögött keresni azt, hogy mi a szép az életben.

Amikor nem hűvös paplan alá bújunk esténként, hanem maximum egy lepedő van rajtunk, ami alatt izgatóan sejlik a Kedves alvó sziluettje.

Amikor az utcán lengeruhás lányok jönnek szmbe, alakjukat őszig nem takarja hosszú kabát, arcuk és nyakuk nem rejtőzik sálak és sapkák rejtekébe. Lassan megint átveszik az uralmat hormonok. Minden napban, minden meleg nyári estében ott van a pajzánság lehetősége. Egy biciklizésben a Lupára, egy vidéki autóútban, vagy egy esti sétában.

A fenti fotó egyike azoknak, amelyekre a kedves rábólintott. Ilyet csinálhatok róla. Ki is néztem már azt az elhagyatott utat és megterveztem. Késő délután, lehetőleg hétköznap lesz, valahol a Pilisben.

Viszünk magunkkal egy laposüveg páleszt vagy egy kis uncsit, hog yellazuljon. Megállunk egy jól belátható szakaszon, ahol nem lephet meg bennünket senki. Félreállok az autóval, a Kedves spagettipántos nyári ruhában jön, alatta semmi. Egyetlen mozdulattal teljesen meztelenné válik. Fogom a Canont, lefekszik az úttestre és kattintgatok.

Csak egy, maximum két percre lesz hozzá szükségem és csinálok egy sorozatot róla. Amint meztelenül fekszik, jár-kel, sétál az elhagytatott erdei úton. Aztán egy mozdulattal már ismét ruhában van és mehetünk szeretkezni. Ilyenek éltetnek még, amikor minden életerőmet feléltem a hosszú tél alatt.