Köztünk ez valahogy nem múlt el. Hosszú évek alatt sem. Nem tartunk nőnapot, nem kötődik - hangsúlyosan nem - alkalmakhoz, hanem teljesen ötletszerű. Amikor egyszer csak eszembe jut, meglepem egy virággal.

Szinte mindig, kivétel nélkül úgy, hogy ne legyen a közelben sem összeveszés, sem kibékülés, sem semmi, ami apropónak látszik.

Csak úgy!

Ha előbb érek haza, mint Ő, ha valamiért nincsen otthon, ha ziccer van rá, hogy felvidítsam, meglepjem. Bármilyen fáradtan, bosszúsan vagy egykedvűen toppan be fülig szalad a szája és megcsókol.

Imádom ezt. Imádok meglepit okozni. Látva az örömét, a meglepetését, a hirtelen hangulatváltását, amit egy ilyen kis apróság kiválthat belőle.

Egyszer - évekkel ezelőtt - valahogy hosszú-hosszú időre kimaradt. Elfelejtettem, nem jutott eszembe, elszürkültem, pedig éppen azt fogadtam meg, hogy én neki, ő nekem nem lehet olyan, ami csak úgy elszürkülhet, megszokottá válik. Állandó játék, ugratás, incselkedés és meglepetés, apró cetlik a táskájába rejtve, pajzán sms vagy mail, tartja fenn az izzást, az izgalmat közöttünk. Mert nem untunk egymásra.

De akkor valahogy szürkén belesimultam a mindennapokba. Magam is túl szürkévé váltam ahhoz, hogy a régi legyek.

Aztán a kanapén zsörtölődő kismacska pózában az ölembe bújva, álságosan elnyafogta, biztos nem szeretem már, mert mikor kapott már virágot. Olyan jó volt az, amikor MÉG megleptem.

- Ohh basszus! - jutott eszembe. Ez nagyon kiesett.

De mert az úgy nem megy, olyan sablonos, hogy másnap egy vörös rózsa várná hazatérvén, valami mást kellett kitervelnem. Nem neki, sokkal inkább magamnak.

Vártam egy pár napot, aztán a megfelelő alkalmat kiszúrva, gondosan, amikor nem voltam otthon hazaérkezésekor, végrehajtottam a haditervet.

Amint belépett a lakás ajtaján a konya pultján egy vázában vörös rózsa várta, cetlivel:

- Ezt azért mert szeretlek!

A nappaliban, a dohányzóasztalon, újabb rózsa, újabb cetlivel:

- Ezt azért, mert imádlak!

Tudtam, hogy utána széles vigyorral a pofiján levetközik és bemegy a fürdőbe. Ahol persze újabb rózsaszál fekszik a tükör előtti kispolcon:

- Ezt azért, mert elfelejtettem!

Az íróasztalon, a kikapcsolt laptop mellett a követlező rózsa mellé tett cetlin:

- Ezt meg csak úgy!

Majd amikor felment a hálóba, hogy "játszósba" öltözzön, az ágyra fektetett rózsa alatt csak egy rajzolt szívecske állt.

A rózsák egy hét után elszáradtak, de a hülye kis cetlijeimet máig őrzi egy fiókban.