Ennyire egyszerűen működnénk, mi férfiak???

Napok óta enervált, kedvetlen és erőtlen voltam. Nem volt kedvem semmihez. Az energiátlanság tipikusan a betegség levezető szakasza. Amikor már önmagamat is unom, annyira apatikus vagyok.

A Kedves megértően és türelemmel viselte, hogy már több mint egy hete egy zombival él együtt. Nem nyaggatott, hogy mi van velem, látta azt magától is. A legintimebb jelenet az volt, ha este lefekvéskor szorosan egymáshoz bújtunk, élveztem és különösen jól esett a takaró alá beépített kiskályhám melegét. A puha bőrét, az ölelését. Egészen az első perc végéig, amikor vagy eldugult az orrom, vagy rámjött a köhögés.

Már vagy tíz napja nem szexeltünk (de utálom ezt a szót!). A betegség lement, a hangulatom még maradt. Ezen az estén is egymáshoz bújtunk, hátamat szorosan a buja melleihez nyomtam, ágyéka a fenekemhez préselődött.

Beszélgettünk a sötétben. Meséltem, magyaráztam magamról, mennyire üres vagyok belül, mennyire várom már, hogy lelkileg is kilábaljak ebből a ragadós, nyúlós semmiből, amiben nem érdekel, nem motivál semmi.

Nem szegte a kedvét. Egyszercsak úgy szólt, akkor most már nincs más hátra, mint hozzányúlni a vészkapcsolóhoz....

Megtette. Működött.

Hát ennyire egyszerűen működnénk, mi férfiak??? :-)