Nos igen... van még egy dolog, amit mádok. Ahogy zihál. Amikor a beteljesülése utáni másodpercekben elmúlik a görcs, a kifeszülés. Túl van a kéjes nyöszörgésen és ismét ereje van levegőt venni.

Arcomat már eltolta a puncijától és minden elemében remeg. Arca édes verejtékben fürdik. Ilyenkor szoktam a hasához felkúszni, mintegy párnára, ráteszem a fejem és hallom ahogy odabenn dübörög, zakatol a szíve.

Szinte az egész teste extázisban van még, hangosan veszi a levegőt, néha fújtat. Érzem a teste dobogását, benn, mint egy gőzhenger zakatol, dobog, minden. Pumpálja a vért a tüdőbe, keble koronáján az izgalomtól még mindig hegyes mellbimbók fel alá járnak.

Meredten és kifejezés nélkül bámul a semmibe, a plafonra.

Hiába is szólítanám, beszélni még nem tud.

Mosolygok belül. Elégedett vagyok és tetszik.

Végül kiprésel egy rövid mondatot - szinte megróvóan:

- Huhhh édesem.... most majdnem megöltél... Tudsz róla?