"WOW" - ezt a címet adtam ennek a képnek. Talán azt gondolnátok az avatott férfiszem ösztönösen az intim részeket kezdi el fürkészni egy aktfotón. Tudjuk, hogy ez a lány meztelen. Ennyi éppen látszik a nyakán és a hátából, hogy nincs rajta felső, a combján pedig, hogy alsó sem. Ez a lány a vízben meztelen.
Mégis a sokadik, amit észreveszünk rajta. Az első: az a tekintet!
Az az igazság ez nálam felöltözve sincsen másként. Többször beszéltem már másokkal erről, mi az amit az ellenkező nemen elsőként megnéznek? A lányoknál tipikus válaszok az arc, a szem, a kéz, vagy a férfi cipője (!).
Fordított esetben a sablon a mell, az ágyék, vagy a nő feneke. De azért elég előkelő helyen van az arc is.
Ami engem illet, addig nem tudom elkönyvelni az elém táruló nőt, amíg nem láttam az arcát. Vannak gyönyörű nők-lányok, akik tökéletes alakkal is eltűnnek a semmiben, ha meglátom a szemüket, az arcukat. Na jó, szóval a tekintetüket. Mert az olyan üres tud lenni. Milyen szép lány lenne! - Ötlik fel bennem kimondatlanul, még csak meg sem fogalmazódik szavakban, pusztán átfut rajtam az érzés, ami egy belső, csalódott legyintésnek felel meg. Mint egy elszalasztott lehetőség, egy elrontott remekmű.
Állítom, hogy egy lány tekintetéről pontosan kiismerhető az üresség, az egyszerűség (vajon fordítva is vannak a lányok ezzel?). Talán ezért is van, hogy soha nem volt ilyen lánnyal egyéjszakás kalandom. Pedig vágytam rá, mint minden férfi. Olyan egyszerű csalétek, olyan könnyű megjátszás volna egy bárban csevegni, aztán célratörően ágyba bújni. Mégis. Valahogy nem vitt rá a lélek. Vagy csak balfasz voltam. De nem tudtam végigcsinálni soha, mert az egész olyan izé... Valahogy kell a vonzalom. Az évődés, a társalgás, hogy felkeltse az érdeklődést bennem valami más iránt is, mint a melle vagy a puncija. Csak így, enélkül nem megy.
Egyszer a Bimbó úton bandukolva jó 50 méterrel előttem ment egy tökéletes alakú, szőke, hosszú hajú (amúgy ez nem feltétlenül zsánerem - nem azért mondom) lány. Egy elhaladó teherautós - rutinszerűen - megdudálta. De nem láttam az arcát. Aztán megfordult és egy világ összeomlott. Akkora volt a kontraszt, hogy az arca, tekintete minden (több mint bíztató) benyomást romba döntött.
De mindez fordítva is igaz! Egy szép arc, egy igéző tekintet, (csaknem) teljesen másodlagossá tudja tenni a nő testét. Ha azokban a szemekben felcsillan a pajkosság, az élc, a riposzt, az értelem... az sokkal kihívóbb, mint egy kivágott dekoltázs. Sokkal!
Ennek a lánynak nem tudjuk milyen teste van. A képről nem derül ki. Kerek, vagy lapos feneke, kicsi vagy nagy - alma vagy körtemelle. Node ezzel a tekintettel... ? Nem is érdekes!
Kell(ene)!