Nem szeretem a bikinifoltokat. Beismerem, ebben akarnok vagyok. Nem tudom miért, de kiábrándító és lelombozó számomra a fehér háromszögek látványa Kedvesem testén.
Ezért aztán valahányszor eljön a nyár, szinte ellentmondást nem tűrően úgy alakítom a dolgokat, hogy - amikor csak lehet - meztelenül napozzon. Mostanra elfogadta. Ettől még nem járunk nudista strandra (nem azért mert szégyenlős. Ő másokra nem kíváncsi), de a célnak kiválóan megfelel a minden komfortot kielégítő hétvégi ház, nagy kerttel, gyönyörű panorámával. Elszigetelten, beláthatatlanul a külvilágtól.
Amikor ott vagyunk - márpedig ha lehet, akkor rögtön odamegyünk - a fürdőruha, és általában minden ruhanemű a táskákban, a szekrényben marad. Képesek vagyunk egész napokat anyaszült meztelenül eltölteni kettesben. Ott a terasz, a medence a kertben, szikrázó napsütés, nyugágyak és selymes zöld fű. Felszabadító érzés ruhátlanul lenni. Szinte kényszergúnya valamit magunkra húznunk, ha a szükség (vásárlás, látogató) mégis úgy hozza.
És persze kár volna tagadni, ott lappang a szituban a fesztelen bujaság, a kitárulkozás életed párja előtt. Bármikor szemügyre veheted, bármikor odanyúlhatsz, megsímogatod, legelteted a szemed rajta és élvezed, hogy Ő is ugyanezt teszi.
Egy ideig tartottam tőle, figyeltem magam, hogy nem unom-e meg a teste látványát. Nem válik megszokássá, hogy bárhol és bármikor. Eltűnik-e az izgalom, ahogy kibontom, kicsomagolom a Kedvest, felhevülve, kívánva intim tájait. NEM!
Ha lehet, még izgatóbb így. Úszni egyet, rápaskolni a fenekére, megmarkolni a mellét olvasás, főzés közben vagy éppen csak elhaladva mellette. Nem szűnik, nem változik ez már évek óta.
A fehér bikinivonalak fölött aratott győzelmem már véglegesnek tűnik. Sőt! Ha olyan barátaink látogatnak meg, komfortos remete-magányunkban, akik előtt -hadd mondjam így - nincs titkolnivalónk, teljesen természetes, hogy a lányok (najó! csak -) monokiniben flangálnak egész nap.
Van is erről fotóm, de még meg kell kicsit dolgoznom, hogy a szereplők névtelenségét/arctalanságát fenntartsam. Lassan úgyis ideje, hogy saját fotókkal színesítsem a palettát. De az már egy másik poszt.
