Szeretem amikor a kezében vagyok. Ilyenkor olyan, mintha az egész lényemet átadnám neki. Ekkor érzem a legjobban azt, hogy birtokol. Jobban, mint ha lovagolna rajtam, vagy bármi módon irányítana. Az egész testem, az egész énem, minden érzékszervem testem egyetlen részébe (igen! ODA! :-D) összpontosul.
Kifeszül a testem mint egy húr, apró rezzenésekkel, szisszenésekkel, sóhajokkal reagál. Éjszaka ha ágyba bújunk majndem mindig hideg a keze. Én fázós vagyok. A nyár, a meleg, a napfény gyermeke. Az a természetes közegem. A telet és minden hideg időt csak átszenvedek. Novembertől márciusig olyan, mint egyetlen nagy lélegzetvétel, amivel ki kell húznom, míg a jóidő, az élet visszatér.
Mégis ha van egyetlen mazochista vonásom az az, amikor hideg kézzel a zacskómhoz ér. Jeges ujjai hideg vaspánt módjára körbefonják golyóimat. Ez az egyetlen olyan érzés, amikor a fájdalomban kéjt érzek.
Közben másik keze a dárdámat símogatja, ernyedtségből lassan ágaskodásig emelkedik, míg végre, végre! mohó izgalmam beteljesül. Két ujja ráfonódik makkomra és kéjes gyűrűt formálva megindít felfelé az izgalom görbéjén.
Megannyi pasival a múltjában, mégis nekem csinálta meg először. Én kértem rá, hogy megtegye. Azelőtt olyan kurvásnak gondolta ezt.
Élvezem a kiszolgáltatottságot a kezeinek. Élvezem a tudatot, ahogy figyeli a gyönyörömet. Érzem, hogy néz közben. Ahogy rá vagyok utalva, kezeinek, ujjainak finom játékára.
- Jegyezd meg Szexofon! Az élet egy apró izomcsomó körül kering! - mondta ezt egy haverom.
Másik kezével cirógatja, szorongatja, marcangolja zacskómat. Sokszor ez csak előjáték, mielőtt ráhajol.
Mikor egyik közös barátunk kissé elképedve mesélte, hogy gyúrás után vette észre a ffi zuhanyozóban szinte mindenki borotválja magát, és ennek mi értelme, a Kedves majdnem válaszolt: - megtudnád, ha szopnál egyszer - de megjegyzését végül megtartotta magának. Azóta én is borotválom a környékét és ettől csak érzékenyebb, érzékibb az érintése.
Ha mégsem hajol rá a Kedves, akkor ütemesen ringó marokja mellett, másik keze olykor elkalandozik lefelé. Az is az étlapon van köztünk néha. Ritkán. De akkor annál jobban élvezem.
Az alapeset azonban, mikor krisztusi pózban megfeszülve, a lepedőt markolva egész testem megfeszül és érzéki rángásainak ütemében nyögve, felszabadulva lövell ki a gyönyör nedve saját hasamra. Folytatja, nem hagyja abba míg csak pumpálok, az utolsó cseppet, az utolsó löketet a magomból.
Én elernyedek, ő hozzámsimul. Fejemet oldalra hajtva csókot nyomok fejebúbjára. Hozzámkucorodik és összebújva elalszunk.
