Van ahol és akinek ez szinte alapkérdés. Mármint a férfiak szempontjából.

Nos ez is olyan dolog, ami szexuális érésem hajnalán valahogy észrevétlenül elsuhant mellettem. Nem foglalkoztatott, nem gondolkodtam rajta, nem fantáziáltam róla.

Logikusnak tűnik ebből, hogy elsőre, szinte rögtön megkaptam.

Pedig nem így volt. Az első csajom, akivel együtt voltam... emlékszem az első orális szexre.

Fürdőkádban ültünk. Ellazulva, kiázva egy hosszas délutáni szerelmeskedés után. A meleg víz és a hormonok... újra beindították bennünk a vágyat, de a kád túl szűkös és csúszós volt az egymásba gabalyodáshoz.

Akkor vezettem rá a lányt a szopásra. Úgy tűnt (ebben utóbb biztos lettem) , éppen olyan tapasztalatlan e téren, mint én magam. Nem is csinálta jól. Ki az aki elsőre jól csinálja?

Valahogy nem ugrott fel az izgalmi görbém, többet adott az egészhez a látvány és a tudat, semmint a valós kényeztetése. Fogtam, segítettem, de a hajrára nem gyorsított be. Végül inkább azt mondanám, hogy szabályosan belevertem a szájába a farkamat... dehát ez is újdonság volt a gyönyörök rengetegében.

Aztán korszakonként (és partnerenként) változó volt, a szexnek melyik formáját részesítem előnyben. Nyalni imádtam. Nem csak a lány kéje, öröme miatt, hanem önmagában is gyönyör, mással össze nem hasonlítható érzés. Máig így gondolom, így érzem és így csinálom.

Amikor engem vettek a szájukba, akkor mégsem kísértett meg a vágy, hogy végig a szájában tartson. Nem is tudtam miről maradtam le, ezért nem is hiányzott.

Aztán eljött egy futó-, egyéjszakás kaland, amikor részben fogadalomból (nem az enyémből :-D), részben a védekezés miatt, az a bizonyos lány úgy, de úgy megcsinált!

Olyan iramban, olyan figyelemmel, olyan ... khmmm.. hozzáértéssel, hogy megértettem, ennek a jelentősége nem csupán elvi, vagy látvány síkon számít sokat, hanem nagyon is kézzel fogható.

Már évek óta lőttem, spricceltem a szabadba, hozzászokva, hogy utolsó erőmmel felnyögök: jövök mielőtt eldurrantam.

Az az extra kéj, élvezet, amit a száj melege, az ajkak forró gyűrűje, a nyelv játéka ad a férfiasságomnak, miközben immmár megállíthatatlanul pumpálja a gyönyör nedvét kifelé magából, csak ez teszi igazán teljessé, befejezetté azt, hogy leszopnak.

Többé nem volt igazi, ha szólnom kellett a végkifejlet előtt. Halovány másolata volt a befejezésnek, amint ki kellett húznom a szájából kéjben lüktető dárdámat. Megtudtam, hogy milyen az, amikor az utolsó cseppig kifacsarnak belőlem mindent. Egészen más. Sokkal jobb.

Aztán sorsom úgy alakult, hogy többé nem kellett ezt nélkülöznöm. Többé fel sem merült, nem is kellett kérnem, hogy csinálja végig, nyelje le. Automatikusan így ment és így megy ez ma is. Az egyik kedvenc fogásom a menüben.

Persze rákérdeztem a Kedvesnél, ő hogyan szokott rá, hogy lenyelje. Egy félig hormonka, félig szerelmes partner tanította meg - így mondta.

Azt hiszem fecó volt a neve, akivel rendszeresen összejártak pásztorórázni. Mai szemével csak egy újgazdag, öntelt ficsúr volt. Cabrió mercivel és gyönyörű testtel. Érzett benne valami lelket, valami mélyet, de végül soha nem bontakozott ki. Így aztán a kapcsolatból sem lett semmi. Fecóban győztek a feszínes elemek, így útjaik széjjel váltak.

Az eset, amikor a Kedves először lenyelte, elég brutálsi volt - elmondása szerint. Szopás végén megfogta a fejét és ott tartotta, nyeld le, nyeld le! kiáltásokkal. A Kedves megtette. Még szerencse, hogy nem utálta meg egy életre a dolgot. Átesett a tűzkeresztségen és azóta.... élvezettel, beleéléssel, ami pedig ezek előfeltétele: természetességgel ad örömet a hímtagnak szájával.

Mondtam is neki: Illik, nem illik, de ismeretlenül is hálás vagyok annak a bizonyos Fecónak.

A kedves csak röhögött rajtam.