... hogy a nyári forróságban (hol van az már?!) izzadtságtól csapzottan, mindig alig várom, hogy hazaérj.
Irány a zuhany, mintha ujjászületnék, felfrissülök. Lehet hogy ma otthon maradunk, lehet, hogy este egy kis leruccanás barátokkal valamelyik sörözőbe.
A fürdőből kilépve nincs ingerenciám ruhát venni magamra.
Még világos van, majd később leengedem a redőnyöket.
Egyszerűen jó és felszabadító érzés csupaszon lenni, a bőrömet simogatja a nyári kánikula levegője a lakásban. Egyedül vagyok.
Megnézem a maileket, bekapcsolom a TV-t hadd szóljon háttérben (rossz szokásom). Olvasok vagy bármi.
A Kedves később ér haza. Volt már olyan eset, hogy egy barátnője elkísérte, tanulva a tapasztalatokból még ajtónyitás előtt bekérdez, hogy meztelen vagyok-e :-)
De most egyedül jön. Könnyű nyári ruhában, lengén. Amilyen lengén csak a munkahely szelleme engedi. Én úgyis többet látok benne, mint amit kívülálló beleképzelhet a ruha vonalaiba.
Apró szertartás, afféle szokásjog közöttünk, hogy aki később ér haza, az adja a csókot. Ülök a kanapé hűvös bőrfelületén, ledobja a táskáját majd szinte elmegy mellettem szótlanul. A kanapé mögül fölém hajol, megcsókol. Keze lecsúszik mellkasomon, onnan a hasamra. Cirógat. Nem sokat tétovázik. Miközben szája a számra simul (reggeli parfümjét még mindig érzem), tenyere határozott és ellentmondást nem tűrően ráfonódik a golyóimra. Ujjai onnan feljebb, gyűrűt formálnak a farkamon.
Már ágaskodik. Ő teljesen felöltözve, cipőben. Én csupaszon.
Áthajol a vállam fölöttt és kézzel játszik a hangszeren. A bájdorong már égnek áll. Nincs lassú kényeztetés, csak a kéj, a gyönyör. Mintha az előjátékon már rég túlvolnánk...
Ez most más. Célratörő, azonnali, egyenes.
A váratlan letámadástól, a meglepetés erejétől az ágyékom azonnal reagál. Élvezetem nyílegyenes grafikon módjára dübörög a beteljesedés felé. Közben még mindig csókol, néha nyelvét a fülembe süllyeszti, mikor már szemeimet nem tudom kinyitni csak pillanatokra, akkor a farkamat fixírozza. Tekintetében furcsa, fölényes csillogás.
Azt hiszem ha magamhoz nyúltam volna, akkor sem jutnék el ilyen gyorsan a csúcsra. Talán csak egy perc telt el, talán kettő és a dárdám lüktetően ontja nedvét a hasamra. Kezeim belefeszülnek a háttámla bőrébe, lábfejemet lábujjhegyre emeli a gyönyörű görcs, hátam kifeszül...
Erősen csókol, nyelveink összefonódnak lucskos, nedves keringőben.
Aztán vége a gyönyörnek. Izmaim elernyednek. Ő felegyenesedik és azt mondja:
- Szia! Megjöttem - és elnyom egy cinkos mosolyt.