Nézegetem ezt a neten talált képet. Nem a zsánerem, nem ismerem, nem tudom ki ő és milyen. Semmi egyebet nem tudok róla mint ami itt látható, mégis valami különös módon nem tudok betelni a látványával.

Mi az ami elkap benne? A szeme, a teste, a tekintete, a melle? A póz, amiben ül vagy az a kissé titokzatos hatás, amit a félig eltakart arca kölcsönöz neki.

De ugorjunk egy kategóriát! Vannak olyan emberek - az én esetemben a gyengébbik nem tagjai közül - ugyanilyen megmagyarázhatatlan okból egyszerűen rabul ejtik a tekintetemet. Kifejezetten félszeg típus vagyok (mégha a blogomból ez nem nem is biztos, hogy lejön), de ilyen - nagyon ritka és váratlan - esetekben egyszerűen rabul ejti a pillantásomat egy-egy lány.

Több ez a (már elnézést!) >de megkúrnám!< érzésnél. Nem a teste, nem a popsija, nem a melle, nem is a lába az ami elkap. Lehet, hogy végigstírölni nem is jut idő. Egyszerűen összeakad a pillantásunk és fogoly vagyok. Amíg elmegyünk egymás mellett az utcán, amíg a pincércsaj odamegy a következő asztalhoz, vagy leszáll a buszról.

Valami megmagyarázhatatlan ősi összetartozás érzés. Mintha soha nem volt régi közös emlékek kötnének össze bennünket egy pár, futó másodpercre. Vagy legalábbis engem. Rácsodálkozás, vonzódás, mosoly. Ezek öntenek el, aztán megyünk tovább utunkra. Ellenállhatatlan erővel.

Sokszor olyan távolságról, ahol a kémia egyszerűen nem lehet a magyarázat. Egyedül volnék ezzel az érzéssel?

Nagyon ritka, de időről időre előfordul. Akár néhány óráig tartó kellemes bizsergést is okoz. Befelé mosolygok, jókedvű vagyok tőle.