Nincs két egyforma kapcsolat és nincs két egyforma ember - közhely.

Gyakran/többször kerül szóba, mitől marad jó és tartós egy kapcsolat. Ennek közponit eleme (egyik a sok közül) a ki-viseli-a-nadrágot kérdéskör.

Ismerek a közvetlen környezetemben olyanokat, férfit és nőt egyaránt, akiknek igényük van rá, lételemük, hogy irányítsák őket. Nem teljesen, mert mindenkinek megvan a maga "birtoka", döntési zónája, ahol ő az úr (érzékletes közhelyekkel: a konyha vagy a garázs), de alapvetően mindig Anyu vagy Apu az aki kimondja a végső szót és a másik ettől nyugodt, biztonságban érzi magát.

Így alakulnak aztán ki a papucsok és az oldalkocsik. Van ilyen nőben és férfiban is.

Aztán megint mások (szintén mindkét nemből) az alfahímek/nőstények. Akiknek lételemük, hogy övék legyen az utolsó szó. Minden terhet, felelősséget magukra vesznek, ők viselnek, ők döntenek és csakis a saját ítéletükben bíznak. Dominánsak - a szónak nem a szexuális értelmében.

Mellettük bukkan fel a csendes-rendes-aranyos és hallgatag asszonka, illetve a klasszikus papucs.

Van ilyen ismerősöm, mindkettejüknek ez az ideális, ez a működőképes. Másként állandó harc, avagy teljes életképtelenség lenne belőlük, mint párból. (mindkettőre láttam élő példát) Aztán van az alamuszi nyuszi nagyot ugrik és még számos más típus...

Ez az egész, >ki a domináns a kapcsolatban< kérdés nem fiókok, hanem egyfajta csúszka kérdése, rengeteg, leheletnyi eltéréssel működő pár van. Már ha jól működik.

Ha nem, akkor meg annak számos egyéb oka is lehet.

A múltkoriban Gyurival került ez szóba, ahol a saját (volt és jelenlegi) kapcsolatomról óhatatlanul megpróbáltam belőni, hol vagyok én? Melyik típusba tartozom?

Valahogy úgy érzem, hogy - mindaddig amíg működik velem egy kapcsolat - Nálam a nyerő helyzet a kigeyensúlyozottság. Könnyű lenne csapdába esni azzal, hogy mindenben egyet kell érteni. Ez csapda. De amíg jól éreztem magam valakivel és harmónikus (exszel: volt) az együttélés az annak köszönhető, hogy valahogy mindegyikünknek megvoltak és vannak a maga territóriumai, amelyekben a másik fölénye, rátermettsége (jó-jó, mondjuk ki! dominanciája) kölcsönösen elfogadott.

És ha ezeket a témákat (territóriumokat) összeadjuk akkor egy közel egyensúlyban áll meg a mérleg.

Csak néhány példa: Ha meló, emberi játszmák, taktika, közélet, sajtó, pénz stb. akkor a Kedves inkáb rám hallgat. Ha utazás, kaja, program, konyha, ill. az ún. praktikus dolgok akkor rájöttem, jobban teszem, jobban járok azaz eredményesebek vagyunk ha a csajom meglátásaira bízom magunkat.

Hát így valahogy. Nincs univerzális recept, de ha ez az egyensúly (és munkamegosztás) felborul, akkor annak nincsen jó vége....

Nem szeretek irányítani és nem szeretek irányítva lenni..

Hogy ezt most miért írtam meg?

Az asszony magyarázta el, hogy ez a véleményem :-))))