.. kérdezte az éjszaka kezdetén. Ki tudja, talán félórája - talán csak tíz perce ült el a csend a sötétben. Nehéz és zsúfolt napon voltunk túl. Kevés idő jutott egymás társaságra. Enikőék már bealudtak a hálóban. Mi - szokásunkhoz híven - a nappaliban kinyitott ágyban hevertünk, mint mindig. Innen jól látható az éjszakai égbolt, függetlenül attól, hogy odakinn hideg van-e vagy bársonyosan meleg nyári levegőről tértünk pihenni.

Az az igazság, hogy valahol az álom és az ébrenlét határán voltam. Innen térített vissza a váratlan kérdés.

- Ébren vagyok - hazudtam. Mire ez igazzá is vált. Háttal feküdt nekem. Meghitten, de szenvedély nélkül fonódott össze a testünk. Aludni készültünk.

- Mert arra gondoltam: belém bújhatnál... - suttogta. Kezem végigsimított baloldalán. Le a vállától egészen a csípőjéig, majd annak dombjain bekanyarodott ágyéka felé, vissza a popsijához és ujjaim máris a szétnyíló combok, rejtve őrzött titkán játszadozott.

Anélkül, hogy megfodult volna, jobbkeze hátrakalandozott, megtalálta hosszú napokra nyugdíjazott szerszámomat és símogatni, markolászni kezdte. Időbe telt mire a dárdám "elhitte", hogy tényleg itt az idő.

Majd' két hét félszeg reményei után hozzászokott, az intimitás kimerül a fáradt meghitt összebújásunkban.

Mindig volt valaki, vagy valami, ami miatt - mire eljöhetett volna az alkalom - a szex már szóba sem kerül.

Nyersen, célratörően, önzően és vadul tettem magamévá. Egymás mellett oldalfekve ökleltem hátulról. Kapaszkodtam a vállába és ütemre döfködtem ágyékommal az ágyékát. Nyögött, zihált élvezte. Mintha nem is a saját testét, hanem az én örömömet élte volna át. Két test. Az egyik üres, a másikban két lélek élvezi az elsőt. Talán csak a nők képesek ilyesmire (?)

Másnap délben, mikor magunk voltunk, levetkőztettem a nappali közepén. Meztelenre, kifogás, menedék, vagy ürügy nélkül hagytam. Megadóan lefeküdt a nyitva hagyott kanapéra, kitárulkozott és addig kényeztettem a szájammal, míg tiltakozása már meggyőző volt: Most már tényleg nem bír újabb kört.