Ülünk az asztalnál. Borozgatuk a barátainkkal. Kellemes tespedtség ül mindannyiunkon. Az asztal fölött beszélgetünk. A Kedves rám se néz. Cipőjéből kibújt - tudom. Lábfejével boszorkányos ügyességgel végigsimítja a lábamat. Fel a combomig, ujjai az ágyékomnál matatnak. Már-már, mintha a kezei volnának, olyan alapossággal.
Lopva rátekintek, tekintetét elmélyültséggel vitapartnerére szegezi, komoly arcot vág, visszakérdez, ellentmond és beleszól. Számára mintha nem is léteznék (az asztal fölött).
Kőröző mozdulatai a zacskómat simítják, érzékien izgat - az asztal lapja alatt, de afölött semmi a legteljesebb közöny. Arckifejezése alapján mi sem áll távolabb most tőle, mint a testiség.
A bestia! Imádom
