Póz. Önző, vad, állati. A leginkább ösztönös alakzat amiben szerelmeskedni szoktam. Csak én vagyok. Őt használom. Szorosan ráfonódom, birtoklom, uralom a testét, minden lökésemmel, minden ökleléssel magam alá rendelem. Élvezem az uralmat, a látványát, diktálom a ritmust.

Csípője hullámzik, követi az ütemet, ellenem löki hátsóját. Sóhajtozik, halkan jajong. Közben tudom, hogy ez nekem élvezet, nekem kéj, enyém a gyönyör, neki "csak" jó.

Ha szenvedélyem elönt, teljes testemmel betakarom, bőröm a bőrébe olvad, súlyom a lepedőbe préseli, kipirult orcája oldalra fordul levegőért, ajka néma kiáltásra nyílik, szeme csukva.

Azt mondják, a nő(stény) elsődleges nemi vonzereje a fenekében volt. Csak jóval később jutott szerephez a mell... (Aki látta egyszer a Tűz háborúja c. filmet, az talán emlékszik az előember kezdeti zavarodottságára, amikor a másik törzsből való nő rendre hanyatt fordul, mikor a főhős meg akarja hágni).

De félre az elmélkedéssel! A Kedvesnek olyan feneke van, hogy ez a póz egyszerűen ellenállhatatlan.... aztán lihegve, kimerülten teljes súlyommal ráborulni, élmelyülten együtt szuszogni.