Még vagy egy évtizedre voltam attól, hogy a képen látható szitu után egyszer majd valóra váljon...

Nálunk aludt. Vendégünk volt. Évfolyamtársam akivel hosszú ideig kokettáltam. Azt hittem van esélyem. Számtalan jelet (amolyan igazi nőciset) küldött felém. És minden próbálkozással amivel felsültem, csak újabb bizonyosságot nyertem rá, hogy mennyire alkalmatlan vagyok a csajozásra.

Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt. Aztán Ő ment a saját útján én meg az enyémen. Emlékszem amikor az egyetem utáni záróbulin a nyakamba ugrott és utána (kislányosan a szája elé kapva kezét) köszönt az akkori páromnak.

Egy barátom azt mondta: Ha egyszer egy nővel baráti viszonyba kerülsz, soha az életben nem mászol ki belőle. Lefordítom annak aki nem értené: nem fogod megdugni. Ennél rosszabb taktika a közelkerüléshez nincsen.

És mi menthetetlenül barátok lettünk. Rendszeres, de nem gyakori, találkozásaink során végigkísértük egymás életét. Párkapcsolatokat, munkát, válságokat, dilemmákat.

Először - erre élémken emlékszem - egy évfolyambulin találkoztunk újra. Nagyjából 1-2 évvel a diploma után. Végigdumáltuk a hazautat hozzá. A lakásában folytattuk.

Aztán elfáradva csak ledőltünk a kanapéra és hátulról átöleltem. csak egy mozdulat lett volna. Néhány centi és megfogom a mellét. Nem tettem. Másé volt a szívem. Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt.

Később még rengeteg éjszakába nyúló beszélgetős esténk volt.

A(z akkori) párom és Ő jóban voltak. Semmi különös. Nem jártak össze kávázni vagy ilyemsmi, de láthatóan jól kijöttek egymással. Én kiegyensúlyozott hazugságban párkapcsolatban éltem, Ő éppen válságban volt. Éjjel feküdtem a párom mellett és csengett a telefon. Bajban volt. Ki nem mondta volna, de azt akarta, menjek át hozzá. Nem akartam megérteni. Maradtam.

Újabb évek maradtak ki. Aztán egyszer nálunk aludt. Ő a vendégszobában aludt, mi lefeküdtünk és még olvastunk vagy dumáltunk - nem emlékszem pontosan.

Bejött valami semiség okán. Leült az ágyunk szélére és hosszan dumáltunk hárman. Soha nem felejtem el milyen izgalmas volt meztelenül feküdni egy érintésnyire tőle, miközben a párom ott van mellettem. Azt hiszem ez volt az első alkalom, hogy ilyesmi egyáltalán végigfutott az agyamon..

Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt.

Aztán egyszer megint nála voltam. Sokat ittunk. Elárulta, hogy az egyetemi évek alatt nem volt esélyem (ennyit a nőcis jelekről...) Volt egy reménytelen exszerelme, akiből akkoriban még nem gyógyult ki. Senkit nem engedett a maga közelébe (ennyit a csajozásaimról).

Valahogy - nem emlékszem hogyan alakult - egyszercsak meztelen volt előttem és a lába közé fértem. Annyira, de annyira szerettem volna megadni neki a gyönyört. A combjai közül felpillantva igyekeztem a legtöbb jót adni neki amit csak tudtam. Nem tudott feloldódni. Mindketten "befejezetlenül" maradtunk.

Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt.

Újabb pár év és nála voltam megint. Sushit rendelt és rengeteget ittunk. Alig voltam ura a mozdulataimnak. Meztelenül, pőrén dőltünk ki, magányos éjszakákon edzett franciaágyára. Csak a tudat küszöbéről kényeztettük egymást (magyarán: annyit ittam, hogy nem állt fel :-) ) Emlékszem amint a makkomat egy múló pillanatra körbeöleli forró ajka. Hát ezt is megéltem, de

Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt.

Azzal búcsúztunk, hogy olyanok vagyunk egymásnak mint egy útitárs. Ha le is feküdnénk, szerelmeskednénk egyszer, abból sem lenne soha semmi. De! Képesek volnánk egymás szemébe mosolyogni és folytatni a barátságot.

Aztán megint egy dumálós, evős, ívós, meghitt este. Azt mondta ottmaradhatok éjszakára, de nem lesz semmi. Korrekt mondat volt. Az agytekervényeim ebben a korszakban úgyis már a Kedves körül jártak...

Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt.

Befeküdtünk az ágyába. Ő bugyi + pólóban és alsóban. Pár perc volt csupán, hogy levetkőztettem. Gyertyapózban illegette gyönyörűforma lábait. Harcra kész voltam és habozás nélkül beléhatoltam.

Italtól mámorosan, mintha csak egy küldetésem volna, ökleltem, döftem és ziháltam. Mielőtt elöntött volna a végső beteljesülés kéje, kirántottam a szerszámot és befröcsköltem a hasát.

Félig öntudata határánál rámnézett, kezét a nedvemtől lucskos hasán végighúzta és kérdőre vont:

- ez meg micsoda?

- Na mit gondolsz... - válaszoltam. Majd elaludtunk.

Sosem jön össze... Ez nyilvánvaló volt???

Hogy én mekkora egy marha vagyok!

Azóta is jóban vagyunk. Férjnél van. A sors úgy alakította, hogy én hoztam őket össze...