Nagyon ritkán, de van olyan, hogy a Kedves bevon a ruhavásárlásaiba. A "ritkán"-nak két oka van.

1. Az esetek többségében impulzusvásárló. Nem eldönti, hogy most akkor egy délután, vagy délelőtt elmegy shoppingolni :-), hanem a városban járva egyszercsak betéved valahová és ripsz-ropsz hazaállítva, vagy amikor én érek haza később elém perdül az utánozhatatlan hangsúlyú nézd-csak-mit-vettem! felkiáltással.

Soha - ismétlem: soha - nem hallottam még tőle olyat, hogy arról mesélne, ilyen vagy olyan rucit látott itt meg ott. Vagy hogy gondolkodik rajta. Ahhoz is meg kéne erőltetnem a memóriámat, mikor mondta utoljára, hogy elmegy magának valami ruhát venni. és itt áttérünk a második okra:

2. A Kedves, akárcsak én, utál vásárolni. Igen! Ebben a vonásában nagyonis fiús, szinte teljesen férfi attítűdöket visel. A vásárlás számára leginkább a keselyű stratégiában merül ki: Hirtelen lecsap, megveszi és kijön. Semmi nézelődés, felkutatás, meditálás és a legkevésbé a nézelődés.

Természetes (?) módon írtózik az áruházaktól, plázáktól, szalonoktól, boltoktól. Ezzel a nővel igazán célratörően és gyorsan lehet letudni a ruhavásárlást (mást is).

A dolgonak a vadászat részében nem leli örömét - írtózik tőle..

Amikor egyszer-egyszer és nagyritkán (nem emlékszem mikor volt ilyen utoljára) mégis kikéri a tanácsomat egy kirakatban meglátott ruhával kapcsolatban, akkor én meg felbátorodva érzem magam, hogy felhívjam a figyelmét amott arra a combfixre, kihívó ruhára, minire, csizmára vagy dögösen felsiccelt holmira.

Na egyszer erre nyilvánosan leintett:

- Ha rajtad múlna, te mindig kurvának öltöztetnél...

(hmmm... van benne valami :-D)