Bizony, bizony...

Gondolod, hogy ez a hiányosság változtat bármit is a kettőtök viszonyán? Befolyásolná Kedves érzéseit irántad, ha kiderülne, hogy lelked egy szeletkéjét itt megosztod velünk is?
Nekem hiteles vagy, névtelenül is, és eddig bloggerben még nem kellett csalódnom. :)

Szia :)
Eddig csak olvastalak, de most jött el az ideje, hogy muszáj írnom is. Én úgy gondolom, hogy rövid ideig, néhány bejegyzés erejéig eljátszhat az ember bármilyen szerepet a blogjában, de hosszabb távon akaratlanul is kirajzolódik az igazi kép. Szóval nem kell magyarázkodnod, ismeretlenül is látszik, hogy milyen vagy... :)
A másik témában viszont nem értek veled egyet, bár a körülményeket természetesen te ismered maradéktalanul. Én, a saját helyemben mindenképpen elmondanám még ennyi idő után is, vállalva a balhét, sírást, mindent, mert ha tényleg csak ez az elhallgatás (a blogod alapján nekem úgy tűnik, hogy igen) az egyetlen dolog, amiért nem tudsz a szemébe nézni olykor, akkor meg fogja érteni. Persze lehet, hogy előtte még azért megkínoz... :)

Én se azonnal mondtam el, de jól esett elmondani neki, túl lenni a köntörfalazáson, a titokban, gyorsan írt postokról (miért KELL ott lennem egy-egy blogtalin). Sosem késő.
Nem írtál semmi olyasmit ami miatt bántásnak érezhetné, pláne, hogy szoktad írni/mondani, egy-egy bejegyzés csak vágykép, eszmefuttatás.
Persze nehéz elkezdeni a vallomást, nekem az ágyban, párnák közt, simogatva, félhomályban történt. Az alkalmat kell megtalálni. Esetleg előtte itt-ott egy kis korrekció... :)

A korrektséget tartom az egyetlen járható útnak.

A helyedben nem tudnék úgy a másik szemébe nézni, nem tudnám úgy ölelni és olyan teljességében szeretni, ha lenne akárcsak egyetlen kérdés is, amiben hazudnék (és itt az elhallgatás is hazugság).

Egyik, és talán a legelegánsabb megoldás, ha megfelelő alkalommal, megfelelő érzékenységgel elmondod neki, hogy te írsz, mit írsz, és magad sem tudod, miért alakult így, de most végre szeretnéd vele megosztani. Ekkor egyrészt elmondanám a legfontosabb, addig közöletlen vágyaimat és kritikáimat, másrészt meg is osztanám a blog címét. Ha mákod van, még találtok is közös fantáziákat. ;) Én ezt választanám, szerintem ez a másik iránti legfigyelmesebb és legkorrektebb út.

A másik, gyávább és durvább megoldás, ha odaadod neki a címet, oszt' tsókolom. Szerintem ennél azért érettebb a kapcsolatotok.

A harmadik, hogy fokozatosan felvezeted az összes eddig megosztatlan vágyad vele is, aztán bűnbánó arccal közlöd, hogy ezeket korábban le is írtad.

A negyedik a folytatólagos, több rendbeli, ismétlőleg elkövetett hallgatás. :) Ha megosztod a pároddal a blogot, onnantól kezdve soha többé nem fogod ugyanúgy írni, mindig ott lesz a gondolat, hogy ő az éppen bitekbe vetett elképzeléseidhez mit szólna, és minden alkalommal újra fogod értékelni az elsőre ösztönös véleményt. Szerintem. :)

Akárhogyan alakul is, a diszkréció hangsúlyozása a legfontosabb. Én kicsit kiteregetve érezném magam, ha esetleg korábbi intim pillanataimat egyszercsak visszaolvasnám a nagy publikum előtt.

Szóval szerintem csak őszintén! :)

Ha beleszólhatok: nem kell mindent tudni az ember párjának. Még egy ilyen szoros és jó viszonyban sem. Nem KELL. A te döntésed, hogy elmondod-e neki - egyébként csupa szépet írtál róla, de mégis úgy érezheti, hogy kiadtad, és ez nem kellemes érzés ... Szóval, nem hiszem, hogy feltétlen meg kellene osztanod vele. Különben érhet az a meglepetés is, mint engem: hogy a titkom nem is titok. Lehet, hogy már felfedezte.

Szerintem se kellene elmondanod. Legrosszabb esetben eluszhat a Kedves is es az ihlet is. Nem olted meg senki fiat/lanyat, nem kovetsz el fobenjaro bunt, nem kell gyotorjon a lelkiismeret. Eddig sem tudtuk ki/kik vagy/tok ez utan se fogjuk.
Ha egyszer nincs gyakorlati hatulutoje, ne akarj TE csinalni neki egyet!

Szerintem az a normális, ha van az embernek olyan kis szeglet az életében, ami csak az övé, amit nem oszt meg még az olyannyira szeretett párjával sem. Tökéletes nyíltság és mindent megosztás nincs, nem is kell, (nem is egészséges). Mondom ezt úgy, hogy a Kedvesről írtak alapján nem hinném, hogy igazán kiakadna. Bár te ismered. :)

Ember nem ertem, h ebbol miert csinalsz ugyet. Szerintem abszolut semmi nincs ebben a blogban, amit ne lehetne felvallalni a parod elott. En maximum akkor nem mondanam el, ha ezen kis titok kell az ihlethez, vagy a teljes nyitottsaghoz, amit itt mutatsz.
Nekm pl.kedvesem a blogom indulasa utan par honappal mar tudott rola, sot sok bejegyzest o unszolasara irtam meg... ;-)

Úgy érzem, Szexofon nem igazán azért osztotta meg velünk ezt az információt, mert tanácstalan, hogy mit tegyen. Egyszerűen kiírta magából, mint ahogyan oly sok minden mást is megosztott velünk. De ilyen az ember, azonnal elkezd okos tanácsokat lövöldözni. Én ezt mellőzném. Örülök, hogy vagy nekünk, kedves Szexofon, és maradj is meg számunkra. Azt pedig szerintem nagyon jól el fogod te boronálni magadban, s alkalomadtán Kedveseddel, hogy mi legyen a blog sorsa: maradjon-é illegalitásban, avagy... Csak abba ne hagyd az írását, kérve kérlek!

Első számú olvasó-rajongód :) (ha nevezhetem magam így - elvégre amikor olvasni kezdtelek, még nemigen kommentelt itt más, egy-két röpke kivétellel...)

No ... már azt hittem leszoktatok a kommentelésről vagy nem is olvastok, erre itt ez a téma és milyen áradatot indít el :-)
Nem is tudom hogy egyben, vagy külön-külön mindenkinek válaszoljak. Azt hiszem elsőre csak úgy általánosságban aztán - vállalva, hogy ismétlem önmagam - egyenként is írok válasz kommenteket.

Végigolvasva a reakciókat, nagyjából ugyanolyan kettőség alakult ki köztetek, mint bennem :-)

Az egész csak egy laza gondolat, nem erkölcsi válság, vagy gyötrő-kínzó gondolat, hogy miközben itt a nyitottságról, az kapcsolatunk őszinteségéről papolok, élvezkedem és lubickolok ennek örömeiben, ez az egész blog mégs csak egy titkos valami, izé...

Tulajdonképpen az összes gondolatmenetet végigjártam, amit leírtatok, kettő három azonban van olyan, ami megfogott. Amit legfeljebb (ha egyáltalán...) csak éreztem, de nem fogalmaztam meg, avagy tényleg fel sem merült bennem. Melyek ezek?

Első nyertesünk :-), aki messzebb jutott mint én a gondolkodásban az (időrendben) @dionysus:
"Én kicsit kiteregetve érezném magam, ha esetleg korábbi intim pillanataimat egyszercsak visszaolvasnám a nagy publikum előtt"

Kulcsszó: a kiteregetve. Igen! Bármennyire is anonim, elváltoztatott nevek és helyszínek, felismerhetetlen fotók és történetek, mégis ... mégis olyan mintha kiadnám őt, ahol magára ismer, a történeteire, a kettőnk dolgaira széles nyilvánosság előtt. Ez bánt(hat)aná, rossz érzéssel töltené el.

Annak ellenére és azzal együtt, hogy ezek nem kettőnk titkai. Számos helyzet, beszélgetés, hangulat, szitu volt, amikor egymással, vagy nem csak egymással, hanem másokkal is beszéltünk/meséltünk erről. Ott és akkor ez valahogy sosem jelentett gondot. Node így? Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy hasonló mosollyal és elfogadással venné tudomásul.

A másik nyertesünk @barbieds: ezzel a gondolattal:
"Szerintem az a normális, ha van az embernek olyan kis szeglet az életében"
Ez betalált! Talán ez az a legjobban megfogalmazott mondat, ami a blog miértjét, létezését számomra megmagyarázza.

Ártok-e neki ha ezt eltitkolom? Vagy éppen azzal ártok többet ha megmutatom?

Igen, van benne(m) vmi olyan, mint állítólag a sorozatgyilkosokban :-), hogy titkon, belül szeretnének lebukni.

Szeretem ahogyan élünk, ahogyan vagyunk és szeretem a blogot is írni, kitárulkozni, olvasni a véleményeiteket amik megerősítenek, vagy éppen formálnak. A gondolataimat a világképemet erről a szegleéről az életnek.

nem a lelkiismeretfurdalás vetette fel ezeket a gondolatokat a posztban. Nem emésztem magam, de magamhoz is vagyok annyira őszinte, hogy azért fel kellett vetnem, ez a dolog kétarcú, mindaddig amíg előtte titokban írom.

Ja! És nem is felmentést várok tőletek, nem ezért írtam (bár ezzel senki nem vádolt meg).

A harmadik dolog, amire eddig nem gondoltam, ez volna a kommentjeitek között:

@MeztelenEmber: "En maximum akkor nem mondanam el, ha ezen kis titok kell az ihlethez, vagy a teljes nyitottsaghoz, amit itt mutatsz." Igen, biztosan másképp írnék ha tudnám, hogy a Kedves már reggel olvasná amit megírtam. Akkor ez azzal járna, hogy minden vágyamat, kétségemet, fantáziámat előbb a Kedvessel magával osszam meg, és csak utána lássa leírva a világhálón. Ez végülis jogos elvárás a részéről nem? Sztem igen!

Gyakorlatilag nincs olyan téma, amit egymás között meg ne beszéltünk volna. De ahhoz ihlet, pillanat, hangulat KELL. És ezek nem mindennap adódnak a mókuskerékben. A blogfelület viszont állandóan nyitva áll.

A reakciók alapján jött egy negyedik - új - gondolat is (ez a sajátom).

Ha felfedem a blogot és nem tetszik neki a dolog, akkor már most, előre el kell fogadnom, hogy ha azt kéri, akkor fejezzem be a blogolást. Hmmm?

és most az egyenkénti válaszok jönnek

@Enchantée: Igen, lehet, hogy változtatna a viszonyunkon... Annyiban, hogy ezt kettőnk ügyének tekinti, illetve csak még azokénak, akikkel úg esik róla szó, hogy Ő is jelen van. Ez a forgatókönyv reális és a feltételezett kérése jogos is lenne...

@Lia(Magnolia): A kínzástól persze kicsit félek :-)
De nem lehet, hogy - ha és amennyiben ez neki nem tetszik - akkor az őszinteség, nyíltság egy kapuját bezárná kettőnk között, tartva attól, hogy a neten újraolvashatja vagy ilyesmi?
Esetleg attól fél(ne), hogy egy ismerősünk belefut a blogba és felismer. Barracuda példája a bizonyíték rá, hogy megeshet...

@Jadedreams: Ez volna a legkellemesebb megoldás, vagy meglepetés. Többször már a határán voltam, annak, hogy leültetem a gép elé és megmutatom neki :-)

Arra is gondoltam, milyen jól eshet neki, ha tudta nélkül ilyeneket írok, rajongok érte és lubickolok a társaságában. Ez lenne a pozitív változat.

Ebben az esetben már most is rengeteget vesztettem azzal, hogy nem mutattam meg neki korábban. De ha ellenkezőleg alakul, akkor....

@dionysus: Négy, mettszőéles logikával kifilézett verziót írsz. Ez szimpatikus!
A második (úgymond odabaszom elé a címet) persze kizárt. Az elsőt illetően, most tulajdonképpen azon kéne gondolkodnom, egyáltalán van-e olyan gondolat, vágy, vagy bármi amit itt leírtam, hogy azt vele nem osztottam volna meg... Talán a fantáziatörténetek. Azok az enyéim, csak az enyéim. A többit illetően, a történeteket, de még a fotókat is.. mind-mind ismeri.
Együtt is szoktuk őket nézegetni, sőt! a számítógépem képernyővédője ezeket vetíti.
(volt is ebből egy kínos pillanat, amikor a közös képviselő bejött és az ötödik percnél a szeme fennakadt a monitoron, amikor a screensaver bekapcsolt :-D)
Elmondatlan titok tehát nem nagyon van. Már úgy értem a blog létén túl...

@dionysus: "megosztod a pároddal a blogot, onnantól kezdve soha többé nem fogod ugyanúgy írni, mindig ott lesz a gondolat, hogy ő az éppen bitekbe vetett elképzeléseidhez mit szólna, és minden alkalommal újra fogod értékelni az elsőre ösztönös véleményt"

ez abszolút igaz és reális veszély, ahogyan már az első kommentemben írtam

@skarlát betű: Igen, csupa szépet írtam róla, tekinthető ez egy folytatólagosan elkvövetett szerelmi vallomásnak is iránta :-)

de vajon ez jönne-e le neki is?

Dupla vagy semmi, utána már nincs visszakoz

"Lehet, hogy már felfedezte."
Édesem ha így van, adj valami jelet! :-D

@mugurel: "Ha egyszer nincs gyakorlati hatulutoje, ne akarj TE csinalni neki egyet! "

kíméletlenül praktikus gondolatmenet :-)

@MeztelenEmber: Neked tulajdonképpen már válaszoltam az elsőben, csak annyit kiegészítésként, hogy abszolút nem csinálok belőle ügyet, de azért felmerült bennem a kettősség tudata. Együtt tudok vele élni, nem gond.

A felfedezés/lebuká majd együtt írás lehetőségével kapcsoltban azért vannak kételyeim, mert belőle azért hiányzik amit bennem élvez: a homo ludens

Hát ennyi.

Mindkettőt szeretem, mindkettő én vagyok
De lehet, hogy adott esetben döntenem kell egyik (Kedves) és másik (blog) között...

@Dors: Jól érzed :-)

Ps. Mindannyian qrva jófejek vagytok!
:-)

@Szexofon: :) Köszi. :)

Általánosan:
Meglepődve olvastam, hogy némelyikőtök ennyire machiavellista, morált és etikát másodlagosnak tekintő szempontokat is felsorolt.

Ezékiel (és Jackson) óta tudjuk, hogy az igaz ember járta ösvény keskeny... :)

... és legalább annyira nehéz is. Hiszem, hogy számomra ez az egyedüli járható út, remélem, hogy magam köré gyűjtöm, aki hasonlóképp gondolja, és nem szeretnék senkit erővel meggyőzni róla.

Dors kommentje amúgy tetszett, tényleg azonnal mindenki elkezdi osztani az észt. :D

@Szexofon: Ezek szerint ismerlek valamennyire... :P

@dionysus: Köszönöm :)

@Szexofon: Nem észt szerettem volna osztani, csak mivel napi szinten küzdök azzal a kérdéssel, hogy jó ötlet volt-e megosztani a blogom létét a férjemmel és még mással is, akiről időnként írok, gondoltam leírom a véleményemet.
Egyrészt néha oda kell figyelnem a fogalmazásra és igen, néha elvesznek lényeges dolgok, mert nem akarok megbántani senkit, akiről írnék és aki majd tudom, hogy olvassa. De: bármikor nyugodtan leülhetek blogot írni, megbeszélhetem az összes ezzel kapcsolatos élményemet, néha pedig határozottan jó, hogy tudom, olvasni fogja a férjem.
Nálunk ez olyan mértékű titok, ami jobb, ha nem nyomja a vállamat, mert én nem bírnám el. Azért írtam, hogy én elmondanám, mert nekem megkönnyebbülés lenne, ahogy most is inkább örülök, hogy tudja, mint zavar néha.
Barracuda annyira felismerhetően írt sokszor és az élete szinte mindent területéről, hogy kis nyomozással rá lehetett jönni a kilétére. Szerintem te nem úgy írsz. Én ebből a blogból nem ismernélek fel :)

@dionysus: Én is olvastam meglepő érveket, de ez itt egy toleráns társaság, itt (sok)mindent szabad :)

@Lia(Magnolia): Ez tényleg egy toleráns társaság. Ilyen szinten nem csak Szexofonnak, neked is szerencséd van, Lia, meg Pudingocskának is. A négy blog közül, amelyet rendszeresen olvasok, ez három - nagyon jó arány. Nincs anyázás, nincsenek trollok, erkölcsi megmondóemberek. Meghallgatjuk egymás véleményét, elmondjuk a magunkét. (A negyedik Jade blogja - ő azért belefut időnként támadásokba, harcokba - de ez egy másik történet).

@Lia(Magnolia): Egy pillanatig nem éreztem úgy hogy osztod az észt :-)
A dilemmám (lásd fenn) fennmarad :-)

@Lia(Magnolia): Rokonszenves a véleményed.

Na, na, na? Elmondtad neki végül? Vagy marad egy "titkos" szeletkéje az életednek továbbra is?

Én nem tudom, hogy megosztanám-e a párommal, ha blogot írnék. Szerintem is igaz az, hogy utána befolyásolna az ő véleménye vagy hogy ő mit gondol(na) erről meg arról a témáról és akkor teljesen összezavarodnék.
De mivel nem írok blogot, arról tájékoztattam azonban, hogy milyenféle blogokat olvasok, és nincs ellenvetése ezen "énem" ellen. Sőt, kifejezetten kedveli, hogy kissé, na jó nem annyira kissé, hedonista vagyok. :)
Nagyon sok jó ötletet "lestünk" már el pl. Tőled is, kedves Szexofon! ;)

Én úgy érzem, ha elmondod neki, (az olvasottak alapján) elég érett a Kedvesed ahhoz, hogy a legpozitívabb belátással legyen a blogod iránt.

@Banita31: Még rágódom...

@Banita31: Én sem írok, csak olvasok. Az én páromnak sincsen ellenvetése (néha fel is hívom a figyelmét egy-egy bejegyzésre), de időnként azért rákérdez, hogy ugye, tényleg nem fogok blogot írni? Mindig megnyugtatom, valóban nem áll szándékomban. Kiélem magam a kommentekben :D

nem tudom hol tart most a megmondom nemmondom hangulat. szerintem felesleges beszámolni. egy blog annyi félreértésre ad okot...minek a bonyodalom. a párom nagyon utálta ezt az egészet. hülye voltam hogy beavattam. de ez csak én vagyok, meg egy tapasztalat.

Szerintem nem kell a blogon beszámolnia, hogy hol tart a megmondás-nemmegmondás... Kivéve persze, ha, és amikor akar.

Érdekes, hogy egy ilyen dolog mára mekkora problémává tudta kinőni magát. Csak úgy általánosságban beszélek.
Én például naplót sosem tudtam írni; talán pont azért, mert szükségem volt arra a bizonyos plusz érzésre, hogy valaki esetleg el is olvassa. (persze ez nem így alakult..)
Volt idő, mikor én is megmutattam a páromnak. Onnantól vigyáznom kellett minden szavamra.. Sok probléma volt belőle. De én azt gondolom, hogy mint olyan sok dolog, ez is ember-függő. Talán, mert nem voltunk olyan igazi kapcsolatban, mikor nyugodtan beszélgethetünk bármiről..

@bitter-sweet: Nem olyan nagy probléma, de egy elmélkedést megért nekem :-)

@Szexofon: Abszolút; és azt hiszem, nem is csak Neked.:)