Még ugyanazon a napon, amelyen a tegnapi történetet abbahagytam, visszakaptam a lehetőséget, hogy ritka helyzetben aktot készítsek a Kedvesről.
Nem beszéltük ki, de meggyőződésem, hogy magában már sajnálta, hogy kötötte az ebet a karóhoz és nem vetkőzött le nekem az elhagyatott kastély kapujánál.
Tiltakozását, hezitálását okafogyottá tette a felbukkanó gondnok.
Éjjel értünk haza, vissza a megszokott motelünkbe. Apró kis szállás, hétköznap szinte üres. Télen a síelők, főszezonban kajakosok népesítik be. Ilyenkor csak a hétvégén van telt ház. Hétfő estétől csütörtökig alig lakik benne valaki. A tulaj lakrésze nem a házban van, hanem a szomszédos falucskában. Megkaptuk a kulcsot, csak arra kér, este zárjuk rá a bejáratot. Második, vagy harmadik éjszakánkat tervezzük tölteni egyedül, kettesben a teljesen üres panzióban.
Mikor megérkezünk, csak a már bezárt vendéglőrész teraszán ül két alak. Megszokott látvány ez. Akár helyiek is lehetnek, akik még a sötétben megisszák kikért söreiket. Aztán úgyis hazamennek. Letesszük az autót az út szélén, odabiccentünk és bemegyünk. Bezárjuk magunk után az ajtót. Az ízletes scampi-vacsora, a hozzá ivott bor és a - meglehetősen körömlakkízű - digestivo jótékony bódulatában felmegyünk a szobánkba. Csend. Most már biztos: csak mi vagyunk a házban.
A Kedves elmegy zuhanyozni, hogy lemossa magáról a hosszú nap porát. Már előre mondom neki, visszafelé bepótolom a hiányt. A motel folyosóján akarok néhány aktot készíteni róla.
Mi legyen rajta? Csak egy magassarkú szandál. Semmi több. Szótlanul, pajkos mosollyal beleegyezik. Várom.
Kijön a fürdőből (a szobában csak falikút van) és ahogy kértem, elkezd ott meztelenül járkálni. Magassarkú szandálja kecses járást ad pucér testének, gyönyörű lábai ilyenkor még hosszabbak, testének íve kihívó. Valószínűtlenül izgató, ahogy a máskor forgalmas hotelfolyosón csupaszon, kacéran lépdel. Megmutatom hova álljon, hova guggoljon. A fenti kép ihletett meg annak idején. Valami ilyesmit akarok most róla készíteni. Letérdelek a lépcsőfeljárathoz, Ő átmegy a folysó túlsó végébe. Közöttünk féltucat motelszoba ajtaja. Beállítom a fényt, leveszem a vakut.
A Kedves kezében cigaretta, meztelenül leguggol és kissé oldalra fordul. Kezdem. Kezdeném.
Pupillám nem csak a fókuszálástól tágul. Ágyékomban ébredezik a vágy, de előbb a képek. Utána a szex.
Hirtelen lenntről kulcscsörgés hallatszik, mindkettőnk úgy ugrik fel, mintha darázs csípett volna meg. Nyílik a bejárati ajtó. Még szerencse, hogy nem valamelyik szobából lép ki valaki...
Az események hamar összeállnak a fejünkben. Az a két vendég kinn a teraszon, nem helybéli. Valószínűleg napközben jelentkeztek be, amikor mi még túráztunk. Megitták a sörüket és most jönnek fel a szobájukba!
Nem! Nem - mondjuk - öt perccel korábban! Áhh dehogy! Vagy öt perccel később! Hanem pont akkor, amikor a csajomat meztelenül fotózom. Fotóznám. Hát mikor máskor?! A sors incselkedik velünk, hogy ezen a napon majndem kétszer kaptak rajta minket. Egyszer sem sikerült. Majdnem fülöncsípett kamaszként lihegünk immár a szobánkban a bezárt ajtónk mögött. Vihogunk és hitetlenkedünk. Ilyen nincs! Kétszer egymás után ugyanaz történik velünk. Ez nem lehet véletlen! Megnézem a sebtiben elkattintott képeket a Canon-on. Hát... nem túl jók. Nem sikerült.
Megnyugvásként kortyolunk az italboltban vásárolt whiskynkből és ágyunkon (szigorúan kulcsra zárt ajtó mögött) oly' szenvedélyesen szeretkezünk, mintha először tenném magamévá. Fekszik az ágyon, hasára fordulva. Mögé bújok, rámászok. Igyekszem teljes testfelületemmel betakarni a hátát, miközben benne vagyok. Testünk szenvedélyes ritmusban hullámzik, kezeimet a lepedőhöz szorított mellére tapasztom, amíg csak a gyönyör hullámai el nem öntenek bennünket. Ezt kaptam tőle fájdalomdíjként. Az izgalom vágyfokozó hatását nem kerestük, ámde kiélveztük. Megcsókolom a tarkóját. Áléltan alszunk reggelig.
