Minden szerelemnek van egy olyan fázisa, amikor egész napok, teljes délelőttök vagy napok telnek el az ágyban. Ez az elején szokott lenni, amikor az ember nem tud betelni az együttlét mámorával, a Kedves látványával, amikor naphosszat elhenteregsz vele az ágyban, beszélgetve, TV-t nézve, szeretkezve. Jó is az!
Így történt ez, amikor egy egész nyári napot ruha nélkül, a szerelem oltárán áldozva töltöttünk a lakásában. Ebédre gyorsan összecsapott egy iszonyúan finom lecsót, hogy a megdolgoztatott testünk felöltődjön. Csípősen szeretem. Ő is, én is.
Bogyiszlói paprikát tett bele, rendesen belakmároztunk és már bújtunk is vissza a feldúlt ágyba. A koradélutáni nap csodálatosan sütött be az ablakon ránk. A fényárban úszó teste és az ebédtől visszanyert energiák azonnal beindították a férfit bennem.
Nyilvánvaló szándékú közeledésemre kezdeményezően reagált és hamar átvette az irányítást, szelíd erőszakkal hanyatfektetett, majd csókokkal halmozva ráhajolt az ölemre és .. szóval szopni kezdett.
Első sóhajaim után, kissé furcsa érzés áradt szét bennem. Akit részesítettek már orális kényeztetésben közvetlenül fogmosás után tudhatja, hogy milyen az amikor a mentolos hűvösség beteríti a makkot és minden apró mozdulat többszörös erejűvé válik , mint halogénlámpa fénye egy nagyítón át. De ez még csak a kezdet volt.
A kezdődő szextől viszonylag elbénított tudatban is gyorsan rájöttem, a Kedves nem, nem mosott fogat ebéd után. Akkor hát honnan ez az érzés?
Röviddel később már eszembe sem jutott a mentolos fogkrém, mint teória. Kéjben meredező férfiasságom a csajom szájában hamarosan olyan vérbőségben úszott, mint azelőtt soha. Nem vagyok és akkor sem voltam járatos a szado-mazo leglightosabb formáiban sem, de a kín és a gyönyör egyidejű tánca a dárdám hegyén, kitágította a pupilláimat.
Nem tudom, hogy van-e férfi, aki egy megkezdett szeretkezést bármilyen okból képes lenne félbehagyni, de én nem az vagyok. A stimulálás új ajtaja nyílt meg előttem, míg - dícséretes eltökéltséggel - sikerült a csúcsra jutnom azon az úton, amelyen Kedvesem pajkos nyelve elindított.
Csak utána tisztáztuk az okokat. Igen, már kitaláltátok. A bogyiszlói paprika volt a bűnös. A revans nem késett. Én is abból a lecsóból ettem az imént. Nekem is járt, hogy viszonozzam a kedveskedést. A Kedves azonban már tudta, mire számíthat.
Többet nem próbáltuk ki ezt az ajzószert, de a bogyiszlói orális szex emléke, máig kísért bennünket.