Hmmm... szóval ő is édesszájú, mint én.

Vajon miért nem lepett meg?

Az viszont igen, hogy határozottan leszavazta a félédes bort és férfiasan száraz, karcos vöröset hozatott. Nem a választás volt meglepő, hanem az én kívánságommal való határozott ellenszegülés. Mit akart ezzel jelezni? Hogy később sem biztos, hogy minden az én elképzelésem szerint alakul, és hogy erre készüljek fel?

Vagy csak a híresen bonyolult női logikám magyarázza ezt bele? A vöröset kedvelem és érthető is a választása (azon túl, hogy a férfiak zöme tapasztalataim szerint a száraz borokat részesíti előnyben), hisz elég rám néznie, és vörösben látja a világot.

Visszaemlékeztem az évődésünkre a vörös combfix kapcsán, és hát ahhoz már fel kellett vennem a vörös miniruhát is, nem beszélve arról, hogy (bár nem szeretem, de az alkalom kedvéért) hosszú körmeimet is vörösre lakkoztam. Nem tudom, mennyire látja rajtam, hogy lenyűgözött a megjelenésével. Rájátszott a gyengémre, tudom. És ő is tudja, hogy tudom.

Istenem, milyen fess! És egyáltalán nincsen zavarban, legalábbis remekül titkolja. Minden kérdésemre van válasza, minden provokációmra reagál, kivágja magát. Szellemes és kellemes. Megnevettet.

Csibészes mosollyal az arcán figyeli a hatást. Bizonyára ég az arcom, kipirultam. Az alkohol szerepe ebben csak másodlagos. A ő közelsége izzít. Az az érzés, hogy olyan biztonsággal vezet végig ezen az estén az egyelőre még homályba vesző beteljesülés felé, mintha mindig is közösen lépdeltünk volna ezen az úton. Ismerem, miközben oly izgatóan idegen. Izgató ellentmondás. Lopva, mégis kihívóan méreget, simogat a tekintetével, testem különböző pontjaira vetett lopott pillantásaival. Nagyon is tudatában vagyok annak, hogy feltérképez. Kívül, belül.

Még amikor hallgat, akkor is mohón kérdez, vizslatva fúrja tekintetét az enyémbe. Nehezen fogom vissza magam, hogy az egyik csöndes pillanatban rá ne tegyem a kezem az övére. Mágnesként vonzza a testemet, a tekintetemet, bizsergeti minden porcikámat a vágy.

Egyszer régen úgy határoztam meg, hogy kivel jó együtt lenni: azzal, akivel nem kínos a hallgatás. Csak nézzük egymást és LÁTJUK is egymást. Egészen mélyen lebegek a szeme tükrében és látom magamat, amilyennek ő lát. Feneketlen mélységű kútba nézek, belemerülök a lelkébe. Nem érzem, hol válik el a test a lélektől, zsibbadok. Pedig még meg sem érintettük egymást. "Csak" az a tekintet...

Picit megrázom a hajam, hogy összeszedjem magam és kissé magamhoz térjek. Mond valamit és újra ellenállhatatlanul előtör belőlem a felszabadult kacagás. Ezzel is levesz a lábamról.

Hogyan fogok felállni innen az asztaltól és végigmenni a folyosón anélkül, hogy meg ne bicsaklana a lábam? Erősnek hiszem magam, most mégis végletesen elgyengültem.

Magamra kiáltok: - ébresztő! Sikerül úgy felpattannom, mintha nem akarnék azonnal össze is esni, majd kiadom a parancsot. Csillog a szeme, ruganyos léptekkel jön utánam a lifthez.

Minden érzékem jelez, ahogyan néz. A liftben aztán újra szótlanul belemerülök szemeibe, majd amikor felértünk, kézenfogva húzom a szobánk felé.

Engedelmesen követ - miért is lázadna?

Érzem a nehezen csillapítani próbált rezgéshullámait, melyekkel az én rezgéseimre rezonál. Ajtón belül kerülve valami bolondos ötletem támad. Nem szoktam pezsgőzni, de most hirtelen úgy érzem, hogy ez illik az alkalomhoz. Amíg felderíti a készletet a minibárban, beslisszolok a fürdőbe.

Minden sminkem egy vérvörös rúzs, tessék-lássék igazítok rajta. Igazából egy lélegzetvételnyi szünetre van szükségem, hogy kivonjam magam a bűvölet alól és legalább ideig-óráig úgy érezhessem, még maradt bennem a józanságnak egy pici szikrája.

Még irányítok, még megfigyelek, még rögzítem a részleteket, hogy majd, amikor már távolról szemlélem az élményt, újra meg tudjam ragadni az átélt pillanatokat és bele tudjak merülni az emlékekbe. Nocsak, máris emlékekben gondolkodom? Milyen furcsán is működöm...

Kissé pánikszerű egy pillanatra az állapotom, mintha valamilyen vészhelyzetre reagálna a testem - talán a felfokozott várakozás izgalma és az előttem álló beteljesedés kilátása hozza ez ki belőlem? Annyira feldobott vagyok, hogy az már szinte fáj.

Nyugalom, mély levegő, egy pillantás a tükörbe, félmosoly annak a dögös vörösruhás csajszinak, fel a fej, szemek csillognak, indulhatsz... Még valami: pár pillanatig kotorászom a retikülömben, majd előhúzom a keresett tárgyat. A szobában alig-fény, de egyből látom, hogy kiment a teraszra. Annál jobb... halkan mögéje osonok, fél kezében egy pezsgőspohár, az enyém meg letéve egy kis asztalkára.

Jég is van benne vajon?... - Maradj így, meg ne fordulj, kérlek. - alig észrevehetően összerezzen, pedig már várt, de biztosan nem ilyen belépőre számított.

Átlendítem a selyemsálat a feje fölött és bekötöm a szemét. Túltéve magát a pillanatnyi meghökkenésen, kuncogni kezd. Vagy talán mégis számított ilyesmire? Eléje penderülök és közelítek hozzá.

Így, ebben a magassarkúban egy magasságban van az arcunk. Érzem a leheletét, az illatát és azt is, hogy a szabad kezével elkapja a derekamat hátulról. Már-már érzem borostáinak apró szúrását az arcomon, amikor mutatóujjamat az ajkára téve picit eltolom magamtól.

-Várj. - és kaján mosollyal, melyet nem láthat, két ujjal belenyúlok a poharába és kihalászok egy jégkockát. Bal kezemmel kilazítom nyakkendőjét, majd le is húzom róla. Ügyetlenkedve (nem picit reszket a kezem) kigombolom az inge felső gombjait, majd a jobb kezemben lévő jégkockával, mely igencsak olvadozik, szépen, lassan, óvatosan, alig-alig érintve végigsimítom az ajkait.

Érzem, ahogyan hirtelen kis szisszenő hanggal beszívja a levegőt és magához szorít. Éppen csak elakad a lélegzete, de már kunkorodik is a szája csücske fölfelé. Tetszik neki? A jégkocka folytatja útját az állán, majd a nyakán keresztül le, amíg eleresztem és eltűnik az ingében. Látom a nyakbőrén, ahogy lüktet egy ér és tiszta libabőrös lesz hirtelen.

Ágyékunk egymáshoz préselődik és a ruhám s a nadrágja anyagán keresztül tudatosodik bennem, hogy megkapom a legőszintébb bókot, amit nő kaphat. Tudom, hogy NEM a mobiltelefonja van a nadrágzsebében. Jó, hogy olyan szorosan tart, mert annyira remegnek a lábaim, hogy talán össze is csuklanék, ha kissé lazábban fogna...

Látnom kell a tekintetét. Lassan a tarkójához nyúlok, fél kézzel beletúrok a hajába, másik kezemmel egy mozdulattal megszabadítom a kötéstől. A sál libegve hullik a padlóra. Olyan tűz ég a szemében, hogy a perzsel enyhe kifejezésnek tűnik.

Belefeledkezem, belezuhanok a tekintetébe és szinte észre sem veszem, hogy milliméterről milliméterre közelít az ajkaimhoz, csak akkor, amikor már finoman súrolja az övével. Akkor kidugom a nyelvem és a hegyével óvatosan feltérképezem az ajka vonalát. Kezemmel közben tovább birizgálom a tarkóját, a másik karommal pedig átölelem a nyakát.

Nem vettem észre, hogy mikor tette le a poharat, arra ocsúdok, hogy már két szabad keze van, és míg az egyikkel továbbra is szorosan ölel és tart, a másikkal óvatosan simogatva a ruha által csupaszon hagyott hátamat, tapogatózva keresgél lefelé. Azt már csak valamiféle édes kábulatban érzékelem, hogy elkapta a zippzáram nyitóját és kéjes lassúsággal húzza lefelé... mert közben nyelvem körbejárta szája vonalát és most ugyanezt az útvonalat követik ajkaim.

Istenem, milyen finom, lágy és mégis férfias, simogat és ugyanakkor a körszakáll borostái pikáns kis szúrásokkal hívják fel magukra a figyelmemet... És érzem, ahogyan a nyelve kutatón, de nem tolakodón besiklik az ajkaim közé és szétfeszegeti a fogsoromat. Az enyém engedelmesen válaszol a keresésre, nyelveink összekapcsolódnak és érzéki táncba kezdenek egymással. Egy pillanatra előtör belőlem a vadabbik énem, elkapom és szívni kezdem a nyelvét, de aztán útjára engedem, hogy kitapogathassa ajkaimat.

Összetapadunk, felolvadunk egymásban ebben az egyszeri és megismételhetetlen első csókban. Valahol a tudat határán még érzékelem, hogy immár nyitott ruhámba nyúlva fél kezével megmarkolta csupasz fenekemet.

Teljesen elgyengülök, már-már cseppfolyósnak érzem magam, annyira teljes az átélt élmény. Nem korlátozódik fizikai síkra. Feltör bennem, elröpít, a hormonjaim az egekbe szállnak, a tekintetem pedig a mélybe zuhan az ő szemének tavában. Nem ismerek magamra, és mégis, mégis, én vagyok az, a bennem lakozó NŐ a maga teljességében, amint éppen egész énjével csókká változik.

Ez nem a vadóc, harcimacska, a Tigrisasszony, az valahol a háttérben lapul és bámul, vagy egyszerűen csak feloldódott a pillanatban, mely végtelennek tűnik és szeretné is annak tudni...

Minden egyéb megszűnt, a világmindenség felrobbant, agyamban tüzijátékként pukkannak és világítanak a szikrák...

Ez maga A CSÓK, ÉN magam vagyok a csók, vele egyéolvadva, általa újjászületve. Mérhetetlen távolból térek vissza lassan tudatom mezsgyéjére.

Ekkor kezdem érzékelni, hogy mennyire remegek. Combomon végigfolyt egy csepp, combfixem gátja állította meg. És ő már nem tapasztja ajkát ajkamra, csak elkerekedett szemmel néz, számomra értelmezhetetlen döbbenettel a szemében.

Arcomhoz nyúlok: nedves... Könnyeztem?!... Erős karjával hónom alá nyúl, másikkal pedig a térdem alá, felkap, mint egy pihét és belép velem a teraszról a szoba csöndjébe.