HTML

Szexofon blogja

képek, valós és kitalált történetek, gondolatok, sztorik

Friss topikok

  • b0mb3r: csaladiszex.blogspot.com/ (2014.11.02. 00:10) Álmában megdugni
  • A nick már létezik! válassz másikat!: kicsit szomorú a hangulatom máma... egy éve nem írtok. se sokat, sem keveset! egész úton idefelé a... (2013.08.03. 13:12) Kezdődik a Foci EB
  • sz_marta: Ha valaki szeretné kipróbálni, milyen egy női aktfotós előtt pózolni, figyelmetekbe ajánlom magama... (2013.05.22. 13:14) Női aktfotós
  • KeMa: @Hétpettyes lovag: images.doctissimo.fr/soft/1/sexy/nu-feminin/photo/hd/9057640905/15355361442/nu-... (2013.01.24. 00:36) Klasszikus aktok 4.
  • Dors: @-Vadócka-: Mondom, el tudom fogadni, ha mások számára szexi. De nem tehetek az ellen, ha belőlem ... (2012.10.17. 12:49) Köntös

Hogyan vesztettem el...(2)

Szexofon 2010.10.13. 06:30

Máris itt a saját történet, egy olvasótól:

17 évesen megismerkedtem egy 27 éves fickóval. Már maga a megismerkedés is érdekes volt, mert a helyi ifjúsági hetilapban feladtam a hirdetést, hogy kedvenc együttesem dalszövegeit keresem, helyette adok egyéb dalszövegeket. Akkor még (ez a történet 20 évvel ezelőtt játszódik) nem volt internet és nem volt ez a ma elérhető információdömping.

Felhívott ez a srác/pasas, hogy ő ugyan nem tud nekem olyan dalszövegeket szerezni, amilyet keresek, de amit kínálok, az őt is igen érdekelné, találkozzunk és beszéljük meg. Találkoztunk. Volt neki egy kis kocsmabodegája (nem tudok rá jobb szót), ahol felkerestem és bemutatkoztunk egymásnak. Hamarosan törzslátogató lettem nála, de nem a pultnál, hanem a hátsó bejáratnál. Szimpátia, majd szerelem szövődött közöttünk, a korkülönbség ellenére (az a 10 év akkor még igen tetemesnek tűnt).

Korrekt módon már bemutatkozáskor azzal indított, hogy neki felesége van. Tudomásul vettem, nem sejtettem, hogy ennek bármi jelentősége lehet kettőnk ismeretségére nézve. Hát lett. Belezúgtam, mint vak ló a gödörbe. Édes, tilos, titkos érzés volt. És amikor egyszer egy beszélgetésünk alkalmával valami okból elsírtam magam, rákérdezett, hogy mit érzek iránta. Megmondtam neki, hogy szeretem, erre bevallotta, hogy viszonozza az érzéseimet. Ajjaj.

Más sem kellett az én depresszióra hajlamos lelkemnek és világmegváltó gondolatoktól zsongó-sajgó hippi (de nem happy) fejecskémnek. Ráadásul addigra már igencsak beleástuk magunkat egymás életébe. Tudtam róla, hogy többször megpróbáltak elválni a feleségével, de mindig kibékítették őket a bíróságon az erre a célra rendszeresített tárgyalás alkalmával.

Tudtam, hogy a barátom gyakorló alkoholista. Nem az a fajta, aki jól berúg a haverokkal buli alkalmával, hanem az a fajta, aki rosszul van és hányingert érez, ha reggel 8-ig nincs lent a fél deci rövid a gyomrában. Tudta ő is magáról, de nem igazán akart ellene küzdeni. Akaratgyenge volt, de akkor én ezt még nem láttam a nagy rózsaszín ködtől, ami elborította az agyamat. Ő pedig tudta rólam, hogy nem volt még dolgom férfival úgy.

Azt ígérte, hogy ha nem akarom, nem is kényszerít semmire, megérti és elfogadja, hogy nem vagyok még készen rá. Teltek a hetek és egyszer csak közölte, hogy ő bizony mégis nagyon szeretne velem úgy lenni. Szó szót követett, érzékelhetően bennem is fickándoztak a hormonok (már akkor sem voltam fából :P ), nagy volt a szerelem, így hát... nem azonnal, de engedtem a csábításnak. Hagytam magam.

Óriási csalódás volt.

Egyrészt egy idősebb és házas férfitól elvárható lett volna (már akkori eszemmel is), hogy gondoskodjon a védekezésről. Gondoskodott is, a maga módján: megszakítással.

Nem neki kellett álmatlanul forgolódnia éjszakákon át, hogy most csak simán késik az a havi vérzés, vagy valami egyéb okból... (Érthető okokból nem fordulhattam ezügyben édesanyámhoz, akivel nem volt igazán bizalmas a viszonyom egyébként sem.) Másrészt úgy gondoltam, hogy a szeretkezés valami csodálatos, felemelő dolog, amit mindkét fél valamilyen módon élvez. Hát... nem olyan volt. Vele nem.

Egyszer sem sikerült megtalálnia a módját, hogy a csúcsra juttasson, bár bizonyára a saját félelmeim és a tapasztalatom hiánya abban, hogy mire hogyan reagál a testem, a bennem lakó nő, nyilván nem segítettek ebben.

Csak fájdalmat éreztem. Először csak testit. Később pedig lelkit is.

Fájt, hogy nem jó nekem azzal az emberrel, akit szeretek. Nem értettem, mire fel az a nagy felhajtás a szex körül, ha csak ennyi az egész, ilyen fájdalmas vacak. (Nem neki köszönhetem, hogy nem lett belőlem örök életemre egy frigid fapunci.)

Ő vett rá arra, hogy orálisan kényeztessem. Először nagyon rossz volt, majdnem elhánytam magam (lehet nevetni, így volt), aztán hazamentem, leültem és végiggondoltam. Úgy döntöttem, hogy legalább ezt a részét élvezni akarom és fogom is, és mindent megteszek, hogy jól csináljam, kedvvel és odaadással. Úgy tűnik, sikerült az agyamban átállítanom a megfelelő kapcsolót, mert ezzal azután nem is volt gond. Sikeresen ráléptem a fejlődés útjára :)

Megpróbált ő is viszontkényeztetni, de mit mondhattam volna, amikor x perc nyalakodás (vagyis általa annak hitt tevékenység, ami valójában az érzékeny puncimnak az ő borostás arcával-állával való erőteljes dörzsölése volt) után szinte felháborodottan megkérdezte, hogy hogyan lehet, hogy nekem nem jó?! Mit várt? Nem mertem akkor a sarkamra állni és karakánul megmondani neki, hogy több gyengédséggel és türelemmel talán több eredményt érne el, mert igazából egyáltalán nem voltam magabiztos és picit talán furdalt is a gondolat, hogy mi van, ha az én készülékemben van a hiba.

Persze, utólag már tisztán látom az ő ügyetlenségét és nem megfelelő hozzáállását. Szerinte magának a ténynek, hogy szerettem őt, elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy elélvezzek, ha hozzám nyúl. (Azóta persze arra is fény derült, hogy hüvelybe meg végképp nem élvezek, tehát ha nem kapok egy odaadó és hozzáértő kényeztetést kívülről, akkor eleve esélytelen, hogy nekem is "jó legyen".)

Nehezen tettem magamban helyére azt, hogy már nem vagyok szűz. Nem társult különösebb büszkeség ehhez a tényhez. Egyrészt talán azért, mert nem igazán akartam én még ezt akkor, inkább csak hagytam, hogy magukkal sodorjanak az események. Másrészt pedig valahányszor rágondoltam (vagyis egyfolytában az első időkben), a gondolathoz társult egy görcsös rettegés a lehetséges következményektől.

Mai ésszel persze elmehettem volna a gyógyszertárba gumit venni, ha már tablettáért nem volt kihez fordulnom, de akkor ez valahogy távoli és kivitelezhetetlen megoldásnak tűnt. Őt pedig hiába próbáltam finom célzásokkal rávenni, hogy más módon (is) védekezzünk, mindig hárított, hogy ne aggódjak, ő vigyáz és tudja, mit csinál. Basszus.

A koronát az egészre az tette fel, hogy egy idő után elkezdte pedzegetni, hogy nem is biztos benne, hogy én valóban szűz voltam, amikor vele lefeküdtem... mivelhogy nem véreztem.

Azt feleltem neki, hogy úgy olvastam, vannak lányok, akiknek rugalmasabb a szűzhártyájuk és nem szakad át vérezve, hanem igazából csak kitágul az a picike lyuk, ami rajta van. Ezzel lehet vitatkozni, akkor ő látszólag elfogadta, de később még azért visszatért ez a gondolata, érzékeltem.

Én is gondolkodóba estem. Rosszul esett nekem, hogy az a férfi, akinek életemben először adom magam oda teljes mértékben, akit szeretek, ennyire becsüli ezt a gesztusomat és ilyen feltételezéssel bánt meg. Ez is közrejátszott abban, hogy kevésbé bíztam már én is őbenne, de igazából el is kezdődött egy eltávolodás, egyéb, úgymond "technikai" okból. Kezdett marhára elegem lenni a bujkálásból, gyanusítgatásokból (asszony felelősségre vont - hab a tortán), abból, hogy nem vállalhatjuk fel egymást, nem mehetünk kézen fogva az utcán, nem csinálhatunk nyíltan közös programot és nincs perspektíva az egész kapcsolatban.

Ezt meg is mondtam neki, hogy nem érzem magam jól titkolt másodhegedűsként. Meg is fenyegettem, hogy ha ezen nem változtatunk, beújítok egy hozzám illő srácot barátnak, akivel "járhatok". Nem is tudom, mit vártam, mire számítottam, hogy elválik miattam?

Bár ígérgetett ilyen sületlenségeket, nem igazán hittem el neki, nem is alaptalanul. Tényleg nagyon elegem volt már az áldatlan helyzetből és abból, hogy felváltva vagy egyidőben rettegjek a teherbeeséstől és a feleségével való szembesüléstől in flagranti. Valóban megismerkedtem egy aranyos sráccal, aki korban és gondolkodásban is sokkal jobban illett hozzám. Sokat sírtam, de aztán döntöttem: szakítok a barátommal.

A srác csak utólag értesült tőlem azokról a zaklatott napokról, amikor már túl voltam az egészen. (Vele 5 évig maradtunk együtt, de ez már egy másik történet, ahogy mondani szokás.)

A barátom még sokáig próbálkozott, keresett, hívogatott, virágot hagyott a küszöbömön, de aztán szépen lassan elmaradozott. Évekkel később összefutottunk: lefogyott, nagyon rosszul nézett ki. Megműtötték és megmondták neki, ha tovább iszik, az a sírba viszi. Így hát (akkor éppen) absztinens volt, halálfélelemből. Pedig anno, míg együtt voltunk, azt hangoztatta, hogy értem le tudna szokni a piáról. Hát nem sikerült neki.

Még az "én időmben" megfogant a felesége, lányuk született - a srác azt állította, nem tőle van. Amikor összefutottunk, a kislány épp vele sétált. P. (nevezzük így) elmesélte, hogy az asszony elvált tőle egy másik pasi miatt. Valamiért az futott át a fejemen, hogy lám, így múlik el a világ dicsősége. Én az akkori barátommal voltam, aki pár percig tűrte, hogy hallgatom az "exem" sirámait, majd finoman elráncigált onnan, nagy megkönnyebbülésemre.

A történetben van azonban egy kurfli.

Már nem voltam vele (exalkoholista barátommal), amikor egyszer csak, mint a villám, hasított belém a felismerés: igaza volt! Valóban nem voltam szűz, amikor lefeküdtem vele. Volt őelőtte egy másik városban lakó barátom, akinél egyik látogatásom alkalmával belemelegedtünk a pettingbe és játszadozásba. Akkor ő igencsak megujjazott, hogy mennyire, az utólag esett le nekem... Annyira.

Igen, AKKOR veszítettem el a szüzességemet, hisz fájt is, néhány csepp vér is hullott, a jelek egyértelműek voltak, csak akkor én még nem értelmeztem őket megfelelően. Vagyis sehogyan sem értelmeztem, csak arra koncentráltam, hogyan térítsem el a srácot attól, hogy ennél tovább akarjon lépni, jutni. Szóval ezért nem véreztem, amikor végül odaadtam magam a szerelmemnek, P.-nek.

Ezt ő már nem fogja soha megtudni. Elköltöztem onnan messzire, egy másik országban élek a családommal, róla pedig azt sem tudom, él-e, hal-e...

Mindenesetre, az új információ fényében átértékelve a dolgokat úgy döntöttem, hogy ez a tény visszemenőleg nem von le semmit sem annak a gesztusnak az értékéből, hogy tudatlanul és jóhiszeműen odaadtam a szerelmemmel együtt a (vélt) szüzességemet is az imádott férfinak. Nem volt a legszerencsésebb választás, de hát, mint tudjuk: a szerelem vak, valamint öl, butít és nyomorba (avagy vízszintesbe) dönt.

Ha nem így történik, talán én is másmilyen valaki lennék, mint akivé lettem. P. része az életemnek, ma már csak emlék formájában, de mégiscsak ráhatása volt arra az életemnek egy bizonyos pontján, hogy milyen irányba fejlődött a személyiségem. Ma már nem neheztelek rá, mosolyogva idézem fel azokat az időket. Jólesett visszanézni és kiírni magamból.

Köszönöm, Szexofon, hogy felhívtál erre a keringőre :)

Címkék: szűz vendégposzt megtörtént eset

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szexofon.blog.hu/api/trackback/id/tr452348508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.10.13. 08:26:35

Örülök, hogy fel tudtad dolgozni a történteket! :)

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2010.10.13. 08:44:28

Ez egy nagyon jó és tanulságos történet, köszönjük!
süti beállítások módosítása