Piercing, balettcipő, kertésznadrág, tetkó... csupa olyan dolgokról írntam már, amiket nem szeretek, ami számomra inkább elvesz nő vonzásából semmint hozzáad.

Higyjétek el, nem sznobizmusból mondom ezeket, hanem mert ez az első érzés, ami szétfut bennem, ha valakin meglátom.

Namost a bokalánc... az más. Ahogy nem magyarázható, mitől nem jön be már elsőre valami (pl. a deréklánc sem, vagy hogy hívják), úgy nem tudom megmondani, mitől kap rögtön pikáns, erotikus vagy talán csak kacér hangulatot egy lányról alkotott képen, ha meglátom rajta a bokaláncot.

Az egyetlen bokalánc mivel eddig "dolgom volt" az a Kedvesé.

Találta. Valamelyik ügyfélszolgálaton várt, amikor a padlón talált egyet. Sehol egy esélyes akié lehetett, lecsatolódott a kis hűtlen és elhagyta a gazdáját.

A Kedves hazahozta, megmutatta és kérdőn tekintett rám, mit szólnék hozzá ha viselné?

Csillogott a szemem. Úgy emlékszem két szerelmeskedés közben, meztelenül heverésztünk az ágyban. Egymást átölelve beszélgettünk erről-arról.

Szokásom amúgyis, hogy ölelkezés, szerelmeskedés közben, vagy csak úgy... átfogom a lányok bokáját. Nem fetisizmus, szinte önkéntelen... jól esik. Nem is tudatosan teszem, de valahogy a csuklóm mindig odatéved.

Innentől a Kedves tehát bokaláncot hordott. Ha mellémült a kanapéra, ölembe tette lábait (finom erőszak, hogy masszírozzam már...), ha lovagolt rajtam, a kezem ezentúl mindig érezte a fémet, az apró lánc recéit a bokája fölött.

Apró plusz volt. Megszerettem, megszoktam. Tetszett a kezemnek, az érzéseimnek, tetszett a szememnek is.

Aztán a bokalánc - a hűtlen fajtája - gondolt egyet, és ahogy előző gazdáját, úgy a Kedvesemet is orvul elhagyta egy napon. Este hazaérve egyszercsak már nem volt meg.

Néha eszembe jut, ki találhatta meg, hányadik gazdáján lapul immáron azóta. Mennyi férfikéz simított végig rajta, hány pózban és hány csajnak a lábán élt át ezt-azt.

Ha az  bokalánc mesélni tudna... :-)

Nem vettünk helyette újat. A bokalánc már csak AZ a bokalánc marad.

A kis hűtlen, cafka testékszer.