Most arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy írjátok, meg küldjétek el (névtelenül ha gondoljátok) a felavatásotok történetét. Akár jól, akár rosszul sült el. Lehetne felejthető, vagy utólag mosolyogtató, node mégis csak az első volt! Elég meghitt a hangulata és a közönsége a blognak, így talán alkalmas, hogy az anonimitásainkat megtartva, megosszuk egymással életünk egyik legintimebb mozzanatát.
Hogy jó példával előljárjak, itt az én sztorim:
Már vagy két hete összejöttünk. A hat tagból álló baráti társaságból egyre nyilvánvalóbb volt, hogy köztünk bizony izzik a levegő. Az első (csak nagyon enyhén) erotikus mozzanat, amikor a koleszben (nyáron üres volt), ahol a tábor alkalmával elhelyezést kaptunk, a folyosón futottunk össze, Ő egy szál törölközőben én meg teljes menetfelszerelésben. Igen fura és borzongató volt így beszélgetni vele. De ott és akkor még a csókig sem jutottunk el.
Arra már csak hazatérve Pesten, az első randi végefelé került sor.
Aztán eltelt két hét és haverokkal irány a Balaton. Ez is afféle tábor-féle volt, de itt nagy, katonai sátrakban kaptunk szállást. Az első két napon a lány, megosztotta a sátrát egy barátnőjével. Aztán annak haza kellett utaznia korábban és mi már az első nap délutánján leszakadtunk a többiektől, eltűntünk a sátorban.
Összetoltam a vaságyakat és ügyetlen mohósággal bújtunk össze a párnák és takarók keszekuszaságában. Ő csak egy kicsit volt tapasztaltabb Nálam. Egyetlen alkalommal volt együtt egy idősebb (meglehetősen elvont, lilaködös bölcsész) sráccal. bevallása szerint olyan zavarban volt, hogy végig csak röhögött. Soha nem is látta a farkát :-). Nem mert odanézni.
Arra emlékszem, hogy már ledobtuk a ruháinkat és egymásba gabalyodtunk, amikor hirtelen megszólalt, hogy még nem is látott meztelenül engem (amúgy én sem őt).
Nosza - elég hebehurgyán - felkeltem és a villanykapcsolóhoz sétáltam (bizony! A sátrakban volt vezetékes villany) és... öööhmmm... megmutattam magam.
Aztán e rövid kitérő után elérkeztünk a célegyeneshez. Ágaskodó dárdával, amennyire csak lehet, olyan ügyetlenül igyekeztem behatolni az előttem megnyílt édenkertbe. Fogalmam sincs miért, talán az izgalma, talán a görcs... de mintha lett volna neki egy kapu, ami nem engedett be... Pedig a keménységemre nem lehetett panasz, azt elhihetitek.
Végül valahogy csak sikerült. Egyáltalán nem volt az a csodálatos tüzijáték, amit az ember elképzel, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül.
A végén már úgy döngettem szegény csajt, hogy minden elképzelésem szerint őrjöngenie kellett volna a gyönyörtől. Hát... nem egészen volt így.
Aztán amkor túl voltunk az együttléten, felkapkodtuk a ruháinkat és csatlakoztunk a csapathoz.
- Milyen volt a koncert? - kérdezte a csaj az egyik haveromtól.
- Hát annyira nem jó, mint nektek - jött a sejtelmes válasz.
Ránéztem a lányra és láttam, hogy az orcái még mindig pirosak. Talán mégsem lehetett annyira rossz. De kétségtelenül nem volt az igazi.