Nem tehetek róla, de szeretem ezt a műfajt..
Vasárnap reggel volt. Az előző éjszakánkon hosszúra nyúlt a buli, álmosan ébredeztünk. Kivételesen én voltam az első aki ébredt, ködös emlékeimben még elevenen élt a hazaérkezés utáni levezetés, amikor lezuhanyozva a másfél napos buli fáradalmait, heverésztünk a kanapén egy-egy cigi erejéig. Megittunk egy pohár bort, aztán indultunk aludni.
Fejemet az ölébe hajtottam, meztelen bőre, forró puncija a fülemre simult. Azt hiszem nem telt el sok idő, hogy a TV-ben futó képsorok számomra értelmetlenné váljanak, arcomat az ölébe fordítottam és szinte álomban röpítettem el a csúcsra, míg kezével le nem tolt a puncijáról. Hamarosan ágyba bújtunk, nem volt folytatás. Mélyen aludtunk reggelig.
De én most már felkeltem. Megcsináltam neki a teát, ettem valamit és kissé nyugtalanul szöszmötöltem a nappaliban. Lassan indulnunk kéne. Családi ebéd.
A Kedves azonban jelét nem adta annak, hogy kijöjjön az álmából. Mélyen aludt, se forgolódás, se mocorgás.
Néhány klikk a szokásos, ismerős blogokra a neten, de a helyzet csak rosszabb lett. Ínycsiklandó és vágykeltő írások, fotók, bejegyzések.
Végül - én megadtam az esélyt! - felmentem a hálóba. Bebújtam mögé az ágyba, a paplan alatt a lehető legszorosabban hozzábújtam. Éreztem azt a semmivel össze nem mérhető forróságot, amire felhevül a teste, valahányszor alszik. Imádom.
Volt már úgy, hogy ettől a helyzettől egyszeriben olyan biztonság és harmónia szállt meg, hogy magam is visszaaludtam és még a végén miattam késtünk el, mert nem tudtam magamhoz térni. Ennek most nem szabad megtörténnie.
Kitartó simogatásal és apró puszikkal hintettem be a tarkóját feje búbját.
Ő halványan nyöszörgött.
Kezem végigpásztázta felém fordítot hátát, tenyerem besiklott a popsija alá és - esküszöm, csak megszokásból - végigfutott a punciján.
Nem tudom mit álmodhatott éppen, de nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire nedvesen, nyitva várja azt, aki arra téved. Hát én betévedtem!
Félálmában hasra fordítottam az oldaláról, felhúzott jobb- és kinyújtott bal lába közé térdeltem, majd könnyeden bevezettem ágaskodó dárdámat.
Szerintem még mindig aludt. Légzése azonban szaporábbra váltott. Térdre emelkedtem, megmarkoltam popsiját és élvezkedtem a látványban, ahogyan dugattyú módjára járok ki és be.
Nyöszörgése erősödött. Karjai a párna alá futottak és belemarkoltak a lepedőbe, teste, feneke átvette a ritmusomat. Lökött, hullámzott, ellentartott.
Talán csak pár perce voltam még benne, amikor erősödött a kéjem. Mellkasom a hátára simult, egyre önzőbb és erősebb ösztönnel ökleltem a farkammal.
Nem telt bele sok idő, testem kifeszült, sorsom bevégeztetett. Szelídre váltó pumpálásokkal adtam ki a gyönyört magamból. Szuszogása alábbhagyott, teste elernyedt, én pedig dolgavégezetten hanyatlottam le mellé az ágyra.
Még tíz percet "intimkedtünk". Fogdosás, nevetgélés, simogatás.
Aztán elkezdődött a nap, indultunk útunkra. Csak egy kicsit késtünk.
Megérte