Szexofon blogja

Az az öt perc csend :-)

(Tudom régi. De jó!)

Egyszer azt is szívesen kibeszélném, hogy minden vitathatatlan érdeme mellett (tudomány, művészet, erkölcs, oktatás) a vallás - a világ nyugati felében - milyen szerepet játszott a szex, a természetes örömök és örömszerzés megnyomorításában, amelynek hatása még ma is érezhető.... Sokak számára még a mindennapokban is. Családban, rokonokban, ismerősök körében.

A hajtás után hívők érzékenységét sérthető képek követketkeznek.

 Kézenfekvő hely a huncutkodásra. Többet ígér, mint amennyit nyújt. Inkább kényelmetlen, de egyszer ki kell próbálni.

Láttam ahogy felcsillan a szeme, amikor lefejtette rólam az alsót és blöbb, kiugrott belőle a farkam - mesélte Csodabogár új barátnőjéről

Ott volt rá az egész nyár (jó, inkább a második fele). Megannyiszor - amikor csak tehettük - meztelenül merültünk a hűs habokba, valahogy mégis... ezúttal már fel sem merült, hogy szeretkezzünk benne. Tényleg olyan jó lehet, vagy csak egy illúzió, amiről kipróbálása nélkül csendben lemondtunk?

Van-e úgy, hogy fordított a megszokott szereposztás és a pasi meztelen, a nő felöltözött? És megszokott-e, hétköznapi a látvány és a szitu, vagy megvan tőle az a bizsergés?

... vagyok. Kiszolgáltatva kényének és kedvének. Játszik rajtam. Ő irányít, testem megfeszül meztelenségében, átadom magam neki. Azt tesz és úgy tesz velem ahogyan akar. Övé a hatalom, övé az irányítás, övé a látvány. Enyém a gyönyör.

Furcsa, borzongós, fájdalmas-kéjes eleme a szenvedélyesre sikerült szeretkezéseknek a köröm, amint végigkaristol a háton. Még akkor is ha olykor bizony nyomot hagy...

Póz. Önző, vad, állati. A leginkább ösztönös alakzat amiben szerelmeskedni szoktam. Csak én vagyok. Őt használom. Szorosan ráfonódom, birtoklom, uralom a testét, minden lökésemmel, minden ökleléssel magam alá rendelem. Élvezem az uralmat, a látványát, diktálom a ritmust.

Ülünk az asztalnál. Borozgatuk a barátainkkal. Kellemes tespedtség ül mindannyiunkon. Az asztal fölött beszélgetünk. A Kedves rám se néz. Cipőjéből kibújt - tudom. Lábfejével boszorkányos ügyességgel végigsimítja a lábamat. Fel a combomig, ujjai az ágyékomnál matatnak. Már-már, mintha a kezei volnának, olyan alapossággal.

Lopva rátekintek, tekintetét elmélyültséggel vitapartnerére szegezi, komoly arcot vág, visszakérdez, ellentmond és beleszól. Számára mintha nem is léteznék (az asztal fölött).

Kőröző mozdulatai a zacskómat simítják, érzékien izgat - az asztal lapja alatt, de afölött semmi a legteljesebb közöny. Arckifejezése alapján mi sem áll távolabb most tőle, mint a testiség.

A bestia! Imádom

Reggeli rutin, de valójában jóval több annál:

... a hulló levelekről

Pedig csak a postás

esett le az emeletről

(bocsbocsbocs)

Búcsú a nyártól. Lassan itt az ősz...

Bevackolunk megint

... már így is mindent látok

Vannak napok amikor egészen nehéz a kényszerű nélkülözés...

Tegyük fel...

Az olajos flaskával bőven meglocsolta dárdámat, kezeit is gazdagon megkente miután megtalálta azt a törökülés-szerű pózt, ami ellen bordái nem tiltakoztak.

Lucskosan, kéjesen fonták körbe érintésére kiéhezett dárdámat az ujjai. Gyorsan közeledtem a csúcsra, hetek óta nem volt részem más, mint a saját kezeim érintésében.

Ínséges időket élünk. Mindketten.

Nem a vágy, az alkalom, vagy a meghittség akadályoz bennünket abban, hogy egymáséi legyünk, hanem valami egészen más. A fájdalom.

Az említett okokból mostanában úgy állunk, hogy egészségügyi ellátást a Kedvesem kapott, egészségügyi kezelést pedig én kaptam - a Kedvestől.

 A Kedves nagy bicajos. Amikor csak az időjárás, vagy a programja engedi, elfelejti az autót, a tömegközlekedést és nyeregbe ül. Jó tíz éve van a nyeregben, engem is (mérsékelt sikerrel) bevon kirándulásainkba, akárcsak egy jó kis sörre, vagy egy keszegre a rómain. A szabadság, a repülés érzetével tölt el ahogy drótszamáron suhanunk a levegőben. Egyszer volt rá lehetőség, hogy ezt a felszabadultságot testi örömökre váltsuk a nyári este melegében, a Lupa partján.