Szexofon blogja

Orvosi egyetem, gólyatábor.

A fergeteges buli végén összegabalyodik két medika. A srác szobára viszi a lányt és az ital mámorában egymáséi lesznek.

Fekszenek egymás mellett az ágyban, mikor a csaj beszélgetést kezdeményez:

- Te anesztéziológus vagy, ugye?

- Honnan tudtad???

- Merthogy nem éreztem semmit.

:-)

Egy bérházban laktunk A Férfival, egy egyszobás lakásban, együtt a nővéremmel.

Ami azt jelenti, hogy bármiféle akció csak akkor lehetett, ha ő nincs ott, vagy késő éjjel, fél kettő, kettő körül, mikor már mélyen aludt. És egyik este kicsit kirúgtunk a hámból.

Ilyenkor elég gyakran beszélünk szexről. Nyíltan, felszabadultan. Most is így volt. Kiültünk dohányozni a bejáratnál lévő fedett részre. Van ott egy sehova tartó lépcsőfok, én azon ültem.

Kezemben a cigaretta, rajtam mélyen dekoltált felső. Szép melleim vannak, ezt gyakran mondják. Egy szó, mint száz, minden mozdulatom, mosolyom kacérkodott Vele. Közelebb lépett, hogy megsimogassa a nyakam. Tudja, hogy mennyire felborzol vele. És ekkor észrevettem, hogy a lépcsőn ülve egész pontosan abban a magasságban van a fejem, ami ideális.

Kissé meglepte, mikor kioldottam az övét, és lehúztam a sliccét, de aztán már készségesen segített, hogy kibontsam a nadrágból. Nem teljesen, csak egy kicsit. Épp annyira, hogy hozzáférjek.

Lágyan kezdtem kényeztetni a számmal, majd mikor a hajamba tépett, egyre határozattaban. Ha ágyban vagyunk, sose hagyja, hogy csak én kényeztessem őt. Pedig jó... így teljesen tudok figyelni rá. Így hosszan kiélveztem a helyzetet.

Persze, nem hagyta, hogy végig játszak vele. Mikor már majdnem a csúcson volt felrántott, szinte durván, a felhoz szorított... Szoknya volt rajtam, és csipkés tetejű harisnya... Bugyi ugyan volt, de nem sokáig.

Nedves barlangom gyorsan magába fogadta, bár a bevezetés után már nem tartott sokáig, talán fél perc. Ez volt az én éjszakai kalandom. Volt benne izgalom, mert hiába volt fél három, azért ott bármikor jöhet valaki. Még mindig beleborzongok, ha eszembe jut...

Ezt vajon hogyan?

Tessék gyakorolni a hétvégén aztán beszámolni! :-)

"Jegyezd meg barátom! A világ egyetlen apró izomcsomó körül forog" - mondta egyszer Gábor

Valaki egyszer, valahol olyan szépen levezette nekem, hogy a Piroska és a Farkas voltaképpen egy népmesébe bújtatott, velejéig szexuális történet, népi pornómese virágnyelvbe bújtatva.

De már nem emlékszem...

Azt viszont tudtátok-e, hogy Weöres Sándor "Izzik a Galagonya" miről szól?

Nos ezt a verset a népszerű költő egészen konkrétan Polcz Alaine pinájához írta.

Bezony!

Mára ennyit kaptok a kultúrából.

 ... mintha ez lenne az arcára írva ennek a hihetetlenül vonzó MILF-nek, amint a két tiknó (bocs) előtt ül az ágyon. Némileg csalódottan, nem?

Merthogy "azok", ott mögötte, kevesek lesznek neki vacsorára... :-)

Nem tudtam neki ellenállni. Jól kiszámíthatóan és ellenállhatatlanul vonzott a popsija. Imádtam, zabáltam, faltam, paskoltam. Nem tudott úgy térülni-fordulni, hogy legalább rá ne csapjak, meg ne simogassam.

Pedig nem vagyok popsimániás. Az anált még gondolatban sem próbáltam (azóta sem). De ezt nem lehetett nem imádni.

Egészen rászoktam, hogy hátulról bújjak bele. Öklelve, döngetve néztem, csodáltam és gyönyörködtem az ütememre rázkódó csípőjében, csodálatos fenekében. Olyan vizuális élmény volt, ami megsokszorozta az élvezetet, a kéjt, hogy benne vagyok, szeretkezek vele.

Cinkos mosollyal kaptam el mások pillantását, amint leragadnak a nadrágján, mely sosem igazán titkolta, milyen domborulatokat rejt alatta.

Ezért közös első évünkben ritkán hagytam ki a ziccert, hogy a hasán fekvő, vagy csak éppen nekem háttal álló Kedves fenekének essek, nyaljam, faljam. Fúrtam bele az orromat, szurkáltam a nyelvemmel, ujjaim hamar megtalálták a síkos árkot. Zuhany után szívtam magamba friss illatát és nyelvem elérte, nem csak a punciját, hanem a hátsó bejáratot is.

Nyögött, pucsított, tehetetlenül és kiszolgáltatottan adta át magát az ostromomnak, míg végre hátára fordítva, klasszikus pózban vezettem el a gyönyörök birodalmába a szájammal.

Aztán egyszer, amikor már nem először panaszkodott viszketésre, emiatt én kényszerű cölibátusra (enyhébb esetekben egyoldalú orális kényeztetésre) lettem kárhoztatva. Igen, kárhoztatva és légyszíves, kedves olvasó, most töröld le azt a lesajnáló mosolyt az arcodról, mert ide látszik, hogy nem veszel igazán komolyan! :-)

Végül a Kedves - kénytelen-kelletlen - de kibökte, bármennyire is imádom és neki bármennyire is élvezetes, a jövőben hagyjam ki a popsiját a csókolási, nyalási rohamaimból, mert ez utána szükségszerűen neki panaszokkal-, nekem pedig böjttel jár.

És így lett. Néhanapján, mint például most szombat este, amikor tudom, hogy éppen a zuhany alól jött és nem veszélyeztetem a punciját, el-el furakodok a popsijáig nyelvemmel. Eleinte szorosra zárt, izmos farpofákkal zárja le az irányt, később azonban csak megadja magát.

Hiányzik, de megértem.

 Pistike éjjel kilopakodik a folyosóra és beles a kulcslyukon a szülei hálószobájába. Néz, bámul majd duzzogva elfordul:

- És még ők mondják nekem, hogy ne szopjam az ujjam...

:-)

Nem is tudjátok mekkora lelkierő kellett hozzá. Nem voltam már ébredező kamasz, hosszú évek, sokszor elfojtott és újra meg újra előtörő gondolat, mire az ember eljut odáig, hogy hát mégis....

Jules Wiennfield: Nanananana, álljunk csak meg! Kinyalni a pináját, és megmasszírozni a lábát, az kurvára nem ugyanaz.

Vincent Vega : Nem ugyanaz, de ugyanaz a műfaj.

Jules Wiennfield: Nem is ugyanaz a műfaj, baszd meg. Figyelj, lehet, hogy a te masszázsmódszered más, mint az enyém. De akkor is! Fogdosni egy nő lábát, és bedugni a nyelved a legszentebb szentségbe nem ugyanaz a műfaj, nem ugyanaz a játék, nem ugyanaz a sportág, baszd meg. Egy lábmasszázs nem jelent szart sem!

(Ponyvaregény)

Bevállalós. Azon gondolkodtam vajon fogadásból teszi, vagy éppen büntiből? Vagy csak izgi.

Egy ilyen (de éjszakai) sétára benevezném a Kedvest :-)

Bármit kérhetne érte cserébe Tőlem...

Ez a fotó - nem tudnám megfogalmazni mért - de valahogy beindít.

Múlt héten, a Velveten szemlézték az egyik legkitárulkozóbb posztomat, amit a blog fennállása óta írtam ide. Hogy őszintén mondjam, ez volt talán az első olyan írás, melyen hezitáltam, rákattintsak-e a végül a Publikál gombra.

Megtettem. Naná, hogy ez került a levesbe. A blog rövidke történetének legolvasottab és legtöbbet látott írásává vált. Szuper :-/

Amikor megláttam az Index címlapján, akkor még nem is fogtam fel miről szól, csupán egy jéééé, én is éppen erről írtam a minap - feeling kapott el. De nem véletlen.

Persze a kisördög ott bújkál bennem, mit szólnak hozzá a kéretlen olvasók. Kéretlenek azért, mert akik idejárnak a blogba, ismeretlenül is mind ismerjük egymást. Valahogy egy húron pendülünk. Tudjuk mire számíthatunk, ki mit gondol, hogy érez, min mosolyog és mik a saját élményei. A blog terjedelme adományoz bizonyos intimitást közöttünk. Éppen ezért soha, de soha nem is tettem be a blogajánlóba. Így szeretlek benneteket ahogy  vagytok! :-)

Aztán váratlanul - szíve joga - valaki betol egy irgalmatlan teleszkópot a mi kis hálószobánkba, ahol beszélgetünk, mesélünk, nézelődünk és évődünk egymással.

A távcső túlsó végénél pedig nyálcsorgatva állnak sorba a trollok, erkölcsi megmondóemberek, hogy hozzáférjenek a belátáshoz és szörnyülködjenek.

A legviccesebb beírásokat kigyűjtöttem:

Megdöbbentő beszélgetés volt. Még mindig a hatása alatt állok. Nem elképedés, nem elborzadás, nem is csodálkozás, hanem leginkább az a jéééééééé, ilyen is van?! típusú szemelkerekedés..

Történt, hogy baráti körben az exekkel kapcsolatos viszonyra terelődött a szó. Számomra mindig is nagyon imponáló volt, egyfajta érzelmi intelligencia és kultúra jele, ha azt látom, azt hallom, hogy két ember, akik egykoron párt alkottak, utólag, akár évekkel később is jó viszonyban, baráti viszonyban tudják fenntartani kapcsolatukat

Valahogy azt jelzi és jelenti, hogy az esetleg megvolt sértődöttségeket, bántásokat, konfliktusokat, érzelmeket a helyükre tudták tenni, felnőttként kezelni.

Az örök haragszom-rád, a kapcsolat minimalizálása óhatatlanul annak a jele, hogy menekülnek egymás elől, a mai napig nem tudják kezelni, túllépni rajta. Azon ami történt. Amitől Ők már nem egy pár.

Persze nem ilyen egyszerű ez, azért ezzel tisztában vagyok. Lehet, hogy nincs már mit mondaniuk egymásnak. Olyan nagyon megváltoztak együttlétük alatt és óta, hogy a legtisztább lélekkel és elmével sem képesek immár miről beszélni, egymás asztaltársaságát élvezni.

A régi idők kellemes vagy éppen kellemetlen emlékeinek visszaidézése egy pontotn túl unalmas, ha nincs új téma. Ez lenne a kivétel.

A napokban olvastam egy mondást: Ha egy férfi és egy nő a szakítás után is jóban vannak, akkor azok vagy soha nem szerették egymást, vagy még mindig szerelmesek.

Micsoda egy baromság!

... mesélte egykoron jóbarátom és csoporttársam Péter. Péter az átlagnál magasabb, kifejezetten jóképű srác volt. Kedvelték is a csajok az évfolyamon, ezt nem lehetett nem észrevenni. Persze Ő is tudta ezt, de - ezt becsültem is benne - messze nem volt elszállva magától, sőt! Az esetek többségében kifejezetten félszegen reagált a tapogatózó közeledésekre. A lányok bomlottak érte.

Ami fontos: volt humora és öniróniája is, nem kevés. Egy alkalommal például mesélte, hogy fürdőruhás bulira hivatalos. Azt mondták neki, ott két dolog számít: vagy a nadrágod dudorodik, vagy a bicepszed...

- Namost abból, hogy gyúrni járok... gondolhatod - vigyorgott rám :-)

és most vissza a jó napom volt sztorira:

Helyszín: Belváros. Csak az merészkedik oda, akinek feltétlenül dolga van. Nos én is így jártam. Ha kocsi nélkül, akkor valamivel könnyebb a helyzet, de nem bíztató. Útfelbontások, terelések, sávlezárások és úttestre szorított biciklisek miatt, a  "türelmi zóna" kifejezés errefelé egészen más jelentéssel bír. Ha nem hiszed, kérdezd csak meg bármelyik dugóban álló autóst!

Hónapokkal ezelőtt történt. Egészen pontosan a Kossuth Lajos utca egyik zebrájánál vártam, hogy átmehessek a Szép utcai oldalra. Kezemben táska, nyakamat behúzva igyekszem kibekkelni a zord időjárás (vízszintesen hulló eső és szél) viszontagságait.

Odalép hozzám egy fiatal, kissé telt - és talán éppen ezért kortalannak tűnő - leány.

Bár a címkében a "megtörtént eset" szerepel, nem biztos, hogy az alább következő sztori igaz, de a lényeg szempontjából érdektelen:

Férj és feleség készül az előbbi szülinapi bulijára. Nem sok kedve van hozzá a férfinek, de le lett szervezve a meglepetésparty, várták már őket a barátok, lassan indulni kellett. A szokásostól eltérően a felesége hamarabb volt készen, meg is állapodtak, hogy előre megy megnézni minden rendben van-e, a pasi meg utólag csatlakozik hozzájuk az étteremben.

Asszonyka el, a férjnek még van nyugodalmas 20 perce, hogy elkészüljön.

Egy forró zuhany jót fog tenni a hangulatomnak - gondolta és egykedvűen bevánszorgott a fürdőbe. Nem sok pepecselés adatott meg neki, mert szinte azonnal megcsörrent a telefon: A neje volt az!

- Drágám! Menj le a nappaliba légyszíves. Nem tudom, hogy kihúztam-e a vasalót...

Mit volt mit tenni, egy szál semmiben és csurom vízesen lement a lépcsőn az alsó szintre, elslattyogott a nappalihoz, felkapcsolta a villanyt és....

..egyszeriben kéttucat ember üvöltött rá: MEGLEPETÉS!!!

Estébe hajlott a délután. Semmi tennivalónk nem volt, sehová nem kellett mennünk. Ritka pillanat ez, minden alkalmat meg kell becsülnünk, amikor se család, se barátok, se munka nem szól bele az időbeosztásunkba. A nyaralás végtelen nyugalma még időnként visszaköszön ránk.

Kikölcsönöztünk egy filmet, a legnagyobb dilemma az egész napban az volt, hogy előbb a filmet nézzük és utána olvassunk, vagy fordítva. Túl voltunk a finom vacsorán, a fröccsök is megtették a maguk kellemes hatását az esti kánikulában. Végül azt javasoltam, kezdjük a filmmel, a könyvbe bele lehet aludni, a filmbe nem olyan jó....

Kényelmesen szétterülve a kanapén néztük végig a mozit (egyszer le kéne mérni hány percet vagy másodpercet töltünk úgy, hogy akárcsak egy lábujjal, nem érintjük egymást).

Már a filmvége-stáb futott a képernyőn, jó zenével amikor hozzám hajolt. Hosszan csókolóztunk. Csendesen, meghitten. Aztán mellkasomra hajtotta a fejét. A hasamat, a combomat símogatta lágyan. Jobb kezemmel a nadrágjába bújtam, fenekét és farcsontját tapogattam. Tarkója és a nyaka ellenállhatatlanul kínálkozott így finoman beleharaptam, ott csókoltam, balkezem a hajába túrt. Megborzongott.

Ez nem az én sztorim. Ez a Kedvesem sztorija. Volt egy srác - nevezzük Gyurinak - aki annak idején, szingli korszakában, nagyon bejött neki. Amikor az életében váltogatták egymást a-nem-az-igazi-pasik, akikben mindben volt valami érdekes, valami jó, de rövid idő múltán (vagy már az elején) látszott: Nem lesz belőlük hosszú távú kapcsolat. Legfeljebb édes-kedves epizód voltak az életében. Nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt volt ez. Amikor engem már ismert, de még mindketten úgy gondoltuk és hittük: találkozásunk, viszonyunk csupán múló kaland lesz csak. Nem tudtam, nem mertem és még nem is akartam kilépni a házasságomból. A Kedvesben pedig fel sem merült, hogy ezt kérje Tőlem. Ezért aztán nem is számított különlegesnek, hogy olykor én magam vittem randevúra őt, remélve, hogy talál egy igazi és hozzávaló férfit, aki én lehettem volna, ha korábban találkozunk...