Szegedről autóztunk hazafele. Az volt az a korszak, amikor még minden együtt töltött pillanatot lopnunk kellett, ünnep volt a másik látványa és érintése, ajándék minden együtt töltött perc.
Már közeledtünk - vészesen közeledtünk - a Fővároshoz és ezzel letelt az együtt töltött titkos idő. Szeretők voltunk (még). Nem tudtuk meddig tart, nem terveztünk jövőt, csak élveztük a korszakot, amíg életútjaink egymást keresztezik. Igyekeztünk kihasználni.
Már csak néhány km volt hátra, aztán az érkezés, búcsúzás. Jött egy pihenő az út szélén. Indexeltem és lágyan félretekertem a kormányt. Lehajtottam a sztrádáról.
Most akkor megállunk itt csókolózni.
Édes emlék.