Szexofon blogja

Szegedről autóztunk hazafele. Az volt az a korszak, amikor még minden együtt töltött pillanatot lopnunk kellett, ünnep volt a másik látványa és érintése, ajándék minden együtt töltött perc.

Már közeledtünk - vészesen közeledtünk - a Fővároshoz és ezzel letelt az együtt töltött titkos idő. Szeretők voltunk (még). Nem tudtuk meddig tart, nem terveztünk jövőt, csak élveztük a korszakot, amíg életútjaink egymást keresztezik. Igyekeztünk kihasználni.

Már csak néhány km volt hátra, aztán az érkezés, búcsúzás. Jött egy pihenő az út szélén. Indexeltem és lágyan félretekertem a kormányt. Lehajtottam a sztrádáról.

Most akkor megállunk itt csókolózni.

Édes emlék.

Talán éppen ha tizenhét éves megvoltam. Apám vitt haza kocsival. Az első ülésen ültem mellette. A lány a buszmegállóban állt. Kopottas (koptatott?) farmer, kis uniszex poló és egy piros táska, hetykén átvetve a vállán. Félhosszú szőke haja a válláig ért. Jól állt neki. Az egész jelenség olyan sportos, laza és belevaló volt.

Miközben az autó húzott felfelé a kaptatón, tekintetünk összeért. Nem khívóan, hanem szelíden és érdeklődően állta nézésemet. Ekkorra már rég el szoktam kapni a szememet, szégyenlős és önmagában is bizonytalan kamaszként. De ez most nem történt meg.

Tekintetünk összeolvadt és egymás pillantásának rabjaivá váltunk. Szemeinkkel végigéltünk egy szerelmet. Kíváncsiságot, vágyat, érdeklődést, játékot, haragot, cívódást és kibékülést. Emlékeimbe beleégtek a vonásai, az alakja, ahogy a szellőben meglibben egy hajtincse, félig eltakarva balszemét.

Volt benne valami édes, valami kacér. De nem kihívó. Őszinte és romlatlan nyíltság.

Pár másodpercig csak ő és csak én voltunk az univerzumban. Aztán a kocsi továbbhaladt és én elvesztettem a pillantását. A szívem még percekig hevesen dobogott az élménytől. Mintha hallhatatlanok volnánk és évszázadok keresése után, e távoli, félreeső tájon ismét egymásra bukkantunk volna. Mint akik hosszú és szenvedélyes szerelmet éltek át valamikor a múltban és azóta keresik a másik mikor és hol ölt testet bármilyen formában.

Napokig, hetekig próbáltam a legkülönbözőbb időpontokban arra járni, hátha megpillantom és megszólíthatom. Terveztem, hogy hogyan, miként elegyedek vele szóba. De az alkalom nem adatott meg többé.

Soha többé nem láttam azt a lányt. Ő volt életem legrövidebb szerelme. Csupán néhány - örökkévalóságnak tartó - mámoros pillanatig tartott.

Nem felejtem el.

Hogy mik vannak! Tudom, hogy manapság a számítástechnika a világipar húzóágazata, node ezt azért nem gondoltam volna! :-)

Mai témánk megint a combfix. Egyszerű, ritka és mégis minden benne van, ami egy férfit beindít. Amikor a Kedvest először leptem meg combfixszel, még aznap este rögtön leteszteltük. Vizuális élmény. Ilyenkor felkapcsolva kell hagyni a lámpát. Az első (fenti) és a második-harmadik kép - alkatilag/formára - mintha csak a Kedvesről készültek volna. De nem!

Korai románcaim titkos izgalmai. Nincsen sok sztorim róla, de amikor még keresni kellett a helyet és az alkalmat (van kivel, de nincs hol - korszaka) gyakran jártunk - és nem csak ezért - moziba.

Valahogy olyan jól esne időnként, ha elcsábítana. A férfiaknak ahhoz a típusához tartozom (99%) akinek nagyon bejön ha a nő kezdeményez.

Sajnos (?) az étvágyam nem teszi azt lehetővé, hogy kivárjam, kibekkeljem, amíg a Kedves átveszi a kezdeményezést.

Többször megpróbáltam, lelkiismeretemre mondom, hogy igen, kiéheztetni Őt, mikor már nem bírja és valahogy rávesz arra, hogy kezdjek már valamit vele.

Mindig én húztam a rövidebbet. Intim életünk kevés kívánnivalót hagy maga után, azt gondolom, de a Kedvesnek elég a tudat, hogy ott vagyok és valahol a tudat alatt egészen a szeretkezésig nem támad fel benne az ellenállhatatlan vágy, hogy ő indítson.

Ma reggel inkább olvasnivalót adok.

Válogatás a netes legendáriumból:

Előzményként csak annyit, hogy egy kész állatkerttel alszom minden éjjel. Na nem kell félreérteni! 2 db plüss pandamaciról van szó, és egy nyusziról, volt egy macska is, de azt elkunyizta a húgom kisfia.
Szóval minden este ott figyel a két panda maci, egy kisebb és egy nagyobb, meg a nyuszi. Az eksönök fül-, és szemtanúi évek óta.
- Anno kedvesem mindig figyelt arra, hogy kiszálljon időben, na ennek a kisebbik maci látta kárát. Azóta csak Ragacsnak hívom...

... majd mi visszük a csomagjait.

Nem tudjátok véletlenül ennek a Hotelnek a címét? :-)

Volt már egy ilyen kép. Egy gyönyörű és meztelen nő a lépcsőn. Most egy válogatás következik ebből a témából.

Mai két képünk a tánc jegyében... izé.. fogant.

Vannak olyan női ruhadarabok, amelyeket mintha szinte kizárólag a férfi vágyak lelombozására terveztek volna. Amint találok képet róluk, a továbbiakat is ecsetelem majd. Node most beszéljünk az elsőről! A lapos cipőről.

Néhány hónapja, hogy egy fiatal pár költözött a szomszédba. Gondolhatjátok, hogy ha erről posztot írok, akkor nem lehet olyan jó a szigetelés. Márpedig az ágyuk, pont a mi nappalinkkal - és fenn a hálóval - határos falnál fekszik.

Hétfői kedélyjavító intézkedésként, ezt a képet választottam nektek. A fotó másodszori-, majd harmadszori tanulmányozásával elsőre talán észrevehetetlen részletek tűnnek fel a figyelmes szemlélő előtt. Ezek:

1. A lányon van bugyi
2. Karkötő is van rajta
3. no meg gyűrű

:-)

A női fazonírozásról, borotváltságról szóló írásokkal Dunát lehetne rekeszteni. Persze van egy pár írás rólunk is, férfiakról.

Történt egyszer - pár éve - hogy néhány barátunkkal pizzázás közben dumáltunk. Az egyik srác kicsit hitetlenkedve mesélte, hogy mióta lejár gyúrni a terembe, hogy megküzdjön felszedett kilóival, a zuhanyozóban döbbenten veszi észre, hogy szinte mindenki borotválja az ágyékát. Mi értelme ennek? - tette fel a költői kérdést.

A Kedves ott és akkor nem mondott semmit. Hazafelé viszont megosztotta velem, hogy majdnem riposztolt neki, mondván: Látszik, hogy még nem szoptál f@szt!

Van valami bizsergető abban, amikor lányok, nők írnak a testiségről, az érzékiségről, a vágyaikról és az élményeikről.

Noha ez sokaknak (végre!) immár természetes, mégis jó érzés szembesülni vele, hogy a szex, az erotika és a vágyakozás nem csak a férfiak privilégiuma.

Nem csak nekünk fontos. nem csak nekünk vannak vágyaink és fantáziáink, hanem álmaink "tárgyának" is fontos, kell. Nem elviselik, eltűrik, elfogadják, hanem akarják.

És ezt meg is írják, kifejezik, érzékeltetik.

Ezért jó érzés olvasni őket. kevés ilyen blogot követek (lásd: linkdoboz oldalt), de az éppen elég. Talán van több is. De nem keresek újat. Esetleg néha ráakadok. Ennyi most pont elég.

Látatlanul ismerni vélem őket. A gondolataikat, az üdítően nyílt, felszabadult és őszinte látásmódjukat, kekeckedéseiket, amit ki-ki poszt-, vagy komment formájában olyan megjelenítőerővel tudják érzékletesen a szemem elé varázsolni, hogy függőjük lettem.

Jól esik olvasni és sokat segítettek, hogy megértsem az örök titkot, amit teljesen sohasem fogok persze megérteni.

Ha egyszer-egyszer elsunnyogják a napi posztot, idegesen frissítgetem az oldalt, mint aki nem kapta meg napi betevőjét. Erről a képről (nem a külsejére, hanem a helyzetre gondolok) pl. azonnal Jade ugrott be nekem :-)

Budapest igazi dzsumbujában lakott még a Kedves, amikor megismertem. A kockaköveken zakatoló többtonnás trolik és a város forgalmas zaja fölött két emelettel alakította ki saját világát. Aurája nem engedte be a küszöbön, mindazt ami odakinn lakozik. Mintha a kopott, romos lépcsőházból egy másik világba léptem volna be, valahányszor ajtót nyitott nekem.

Amint kitavaszodott, a faltól-falig ágyán verőfényesen sütöttek be a nap sugarai. Egy alkalommal, amikor otthon megleptem, éppen az ágyán hevert. Hétköznap délután, meztelenül. Kívánatos teste itta magába a fényt.

Semmi több. Csak ennyi. Ehhez az emlékhez gyűjtöttem össze néhány fotót. Némelyik közülük olyan, mint egy pikáns, visszafogott exhibicionizmus. Akár megláthatják, de azért biztonságban van. Következzenek a képek!

Van itt ez a házi aktfotózás téma....

Ez mióta az eszemet tudom, mindig is foglalkoztatott. Valahol az erotika és az alkotás mezsgyéjén.

Mert - őszintén - az ilyesmi nem csak a szexről szól. Minek kellene kamerát a kézbe venni, ha ott van előtted meztelenül a Kedvesed?

És aki fotózott már - bármilyen műkedvelő szinten is, ahogyan én - az jól ismeri a borzongás, a vágy érzését, amikor leül, hogy megnézze a fotókat.

Igen! Persze hogy kívánom. Másképpen nem is lehet jó képeket csinálni szerintem. És az is másodlagos, hogy ezek a képek mennyire jók. Nyilván nem leszünk egy Helmut Newton szintjén, de nem is ez a cél. Azok - miként ennek a blognak a fotói is - legfeljebb ihletként funkcionálnak arra, hogy milyen pózban és környezetben szeretnénk megörökíteni kedvesünket a jövőnek.

Napok, hetek óta halogattam a fürdőszobai lámpa megszerelését. Valahogy este hazaérve inkább szétesik az ember, semmint nekilát fúrót, csavarhúzót és tiplit előhámozni, aztán nekiesni a csempének és villanyt szerelni. A Kedves szerint amúgyis egy patópál vagyok ilyesmikben. De tudtam, éreztem, már sokáig nem tudok haladékot nyerni.

Éjszaka az ágyban, kiskifli-nagykifli pózban. Próbálok közeledni hozzá, hátha elalvás előtt összejön valami jóság.

Kedves: Ma nincs kedvem, fáradt vagyok. Mi lenne ha inkább reggel....?

Én: Te is úgy vagy a szexszel, mint én a szereléssel.

Kedves: ?

Én: "Jó-jó tudom, hogy kell, meg jó is, meg szükség is van rá, de majd inkább holnap..."

A röhögéstől rázkódva aludtunk el.

Négyesben voltunk - vagyis majdnem. Egy régi nyári hétvégén egy nagyon közeli - baráti - párral voltunk, akik mentalitásban, nyitottságban és korban is hasonlóak hozzánk. Kiadós vacsora és kellemes borozás után, a hűvösödő éj és a szúnyogok elől bevonultunk a teraszról a nappaliba leterített szivacsokra. Villanyok le, zene be, mindenki a kajától és az italtól kellemesen bebódult állapotban nézte a sötétséget. Mindenkiben - persze megint spontán módon, mert a csajommal az máshogy nem megy - kialakult egy intim, összebújós-beszélgetős-együtthallgatós hangulat.

A csajok a benti forróság, a helyzet aurája és a mi (2 fiú) célzásaink hatására, egy fél óra múlva már (alig kellett őket unszolnunk ;-) ) félmeztelenül, egy-egy szál bugyiban hevertek a társaságunkban. Az események innentől lelassultak.

A kattintás után vannak még képek...

Már megint hétfő van... :-(

Köztünk ez valahogy nem múlt el. Hosszú évek alatt sem. Nem tartunk nőnapot, nem kötődik - hangsúlyosan nem - alkalmakhoz, hanem teljesen ötletszerű. Amikor egyszer csak eszembe jut, meglepem egy virággal.

Szinte mindig, kivétel nélkül úgy, hogy ne legyen a közelben sem összeveszés, sem kibékülés, sem semmi, ami apropónak látszik.

Csak úgy!

Ha előbb érek haza, mint Ő, ha valamiért nincsen otthon, ha ziccer van rá, hogy felvidítsam, meglepjem. Bármilyen fáradtan, bosszúsan vagy egykedvűen toppan be fülig szalad a szája és megcsókol.

Imádom ezt. Imádok meglepit okozni. Látva az örömét, a meglepetését, a hirtelen hangulatváltását, amit egy ilyen kis apróság kiválthat belőle.

Egyszerűen zabálnivalóak ezen a képen. A meghittség, a cinkosság, az intimitás, a vágyódás és a szépség.

Különösen a csizmás csaj ejtett rabul a kép láttán.

Szent Iván éjjelén fogtuk magunkat és előre megbeszéltek szerint kocsiba ültünk. Irány Visegrádnál a Mogyoróhegy, a felvezető szerpentinen félúton van egy parkoló. Oda leparkoltunk, már éjfél elmúlt, tiszta égbolt, valósággal ragyogott a hold. A parkoló mellett kezdődik egy tisztás, az egész domboltalt beborítja, enyhén lejtős. Fogtunk egy kocsiba készített takarót, frissen kaszálva volt a rét, felmentünk a közepére, leterítettük a pokrócot és ott, a szabad ég alatt meztelenre vetkőztünk.