Imádom nyalni. A szám, a nyelvem, a fogaim megállíthatatlan extázisban szippantják befelé, ölének rózsaszín húsát. Gyakran úgy érzem, ha akarnám sem tudnám megállítani magamat. A szám, akaratomtól függetlenítve magát, lüktet a gyönyört hozó ritmusában.
Gyerekseggű! - Ezt a kifejezést szokta használni egyik (egyébként nagy kujon)haverom.
Ő találta ki ezt a jelzőt. Nagyjából az ilyen popsikat illeti vele.
A hosszú hétvégére most egy újabb videót rakok be.... hmmmm
Hogy tetszik?
Tudom, volt már ilyen poszt, de ez egy olyan "műfaj", aminek a látványával, a gyengédségével és intimitásával nem tudok betelni...
A Kedvestől mertem ilyet kérni először életemben. Neki nálam sokkal több tapasztalata és partnere volt, akkor jött ki (tulajdonképpen az én felbukkanásommal) élete vad és csapongó korszakából. Más kérdés, mennyire belőle eredt ez a csapongás és mennyire inkább egy valódi társ hiányából.
Mégis elhűltem, ledöbbentem amikor elmondta, megannyi pasi közül, aki már volt az életében, soha egyiket sem érdekelte, egyik sem kérte, hogy tegye ezt előtte.
Most képek következtnek. Valahányszor élőben látom, ahogy kényezteti magát (persze majd' mindig a kérésemre), eltölt az érzés, hogy valami különlegesbe, valami nagyon intimbe nyertem bebocsáttatást.
Meg is van hozzá bennem az áhítat. Lássuk a képeket!
Nem tudom, hogy észrevettétek-e, milyen kevés manapság az erre alkalmas ágy?
Mióta a lekerekített, modern bútorok korát éljük, sehol egy fejtámla, egy rács, még gyakran láb sincs, ahová az ember rendesen kikötözhetné a párját :-)
A spontaneitás izgalma, hamar szentségelésbe torkollik, amikor ott állnánk, kezünkben a selyemsállal, vagy akármivel. A csuklóra/bokára fonott kötelék másik végével a kezünkben tehetetlenül nézünk magunk elé, hová is csomózhatnánk...?
Végül egy aljában ágyneműtartós-, felhajthatós ágy rugója lett a célpont. Terpeszbe rakom magam, határozott mozdulatokkal fonja szorosra karomon és bokám fölött a fürdőköpenyekből kihúzott frottír öveket.
Valami bája, valami különös zamata van ennek. Kikötözni, vagy kikötözve lenni. A kiszolgáltatottság, a teljes átadás a másiknak olyan vágyfokozó hatású, amitől dübörögnek a hormonok az ereimben. Selyemsállal, nyakkendővel, vagy a fürdőköntösből kihúzott pánttal az ágy négy sarkához kötni a lányt, úgy hogy lábbai a legteljesebb kiszolgáltatottságban legyenek, széttárva lábait legféltettebb és legérzékenyebb tájához. Soha nem kapcsolom le a villanyt, szememmel éppúgy habzsolom a látványt, ahogyan kezeimmel a testét. Szemét bekötöm, hogy csak a hallására és a bőrére hagyatkozhasson.
Amikor van kivel, de nincsen hol. Túl fiatalok és túl hamvasak voltunk (nomeg csórók is...), hogy egyetemistaként szobára menjünk. Nem is nagyon voltak ilyen helyek néhány órára. Vagy amik voltak azok meg.... na hagyjuk.
Kellemes koranyári este volt (talán május?), a kihalt Károlyi park egy padján találtunk menedéket. Beszélgettünk, csókolóztunk. Ölembe ült a lány, kezem hosszú szoknyája alatt kalandozott. Miközben ajkaink kitartó csókban egyesültek, megszabadítottam bugyijától, szabad utat engedve ujjaimnak puncijába. Egyre hevesebb sóhajok kísérték játékomat a lába közén. Ha néha át is vágott valaki a parkon, csak egy összebújó szerelmespárt láthatott, legmerészebb gondolataiban talán sejtve, mi is zajlik a félreeső padon valójában.
Szeretem amikor a kezében vagyok. Ilyenkor olyan, mintha az egész lényemet átadnám neki. Ekkor érzem a legjobban azt, hogy birtokol. Jobban, mint ha lovagolna rajtam, vagy bármi módon irányítana. Az egész testem, az egész énem, minden érzékszervem testem egyetlen részébe (igen! ODA! :-D) összpontosul.
Mezítláb jött fel előttem a régi bérház, ódon és lépcsőjén. Lenge ruhája combközépig ért, jobb kezében pajkosan himbálózott könnyű nyári cipője. Nem volt rá semmi oka, hogy levegye (vagy talán szorította már a lábát ?), felszabadultnak és könnyednek érezte magát a cipőnélküliségtől az elhagyatott folyosón. Az érzései magával ragadtak, ahogy néhány lépcsőfokkal mögötte lépegettem. A puszta ténytől, hogy nem volt a lábán semmi, egész kisugárzása erotikussá vált. Kívántam.
Még nem nagyon hiszem, de talán egyszer lesz majd tavasz. Meg szép idő. Amikor az ember nem úgy megy az utcára, hogy begubózik és visszatartja a lélegzetét. Amikor megint minden az újjáéledésről és az ellazulásról szól. Amikor nem kell rideg hajnallal kezdődő nap sötét délutánján, lehúzott redőnyök mögött keresni azt, hogy mi a szép az életben.
- Ugye nem kell majd előtted meztelenül és magassarkúban járkálnom? - kérdezte a Kedves meztelenül és magassarkúban.
- Nem, de most tedd meg, hogy fel alá járkálsz így ahogy vagy, mielőtt szerelmeskedünk.
.jpg)
Nos akkor a mai posztban a combfixről fogok elmélkedni nektek! :-)
Kicsit zavarban vagyok. Már sokadszor nézem ezeket a fotókat és még mindig nem tudom eldönteni, ez nem az a lány-e, akit ismerek.
Saritól kapta a Kedves, amolyan pajkos ajándékba. Sari nagyn érti a csínját bínját, hogyan legyen nőci a pasijának. A legválogatottabb ravasz női praktikákat veti be, de a Kedvest sem kíméli olykor-olykor meglepve őt.
Kapott már tőle boát (külföldi utamról hazaérvén, a Kedves ebben az egy szál boában várt itthon). Máskor meg szülinapjára két pornó (igen pornó!) DVD-t tett nyuszikás csomalgolópapírba :-)
Egyszer aztán franciabugyi volt terítéken. Nos a Kedvesnek igazán jó segge van. Legendásan. De bármilyen elmélet, okfejtés vagy Sari legszebb szavai sem engedték meg, hogy a franciabugyi jól álljon rajta.
Egyszerűen katasztrófális volt. Sari beszámolót kért! Aznap este vagy 20 percig próbáltam fotózni a telefonommal a Kedves hátsóját, mire sikerült egy úgy-ahogy jó képet csinálni, amit aztán rögtön el is MMS-eztünk neki. Utána rögvest lefejtettem a csajomról, amint lehetett. Azonnal.
Vágyom már egy édeshármasra. Egyre jobban. Lassan, de biztosan nyomakodik előre a tudatom alól. Egyre sűrűbben bukkan fel álmaimban és fantáziámban. Szinte lopakodik előre.
Régen volt már, hogy úgy alakult - és itt az utóbbin a hangsúly, mert a tervezés nem működik a Kedvesnél, vele csak spontán lehet - ,hogy nemcsak ketten bújtunk az ágyba.
Az első esetet már megírtam e blogon, mint ahogyan egyetlen előre kitervelt édeshármasunk történetét és meghíúsulását is. Node ezeknek már jóideje. Volt még két eset, egy beteljesült és pár újabb "majdnem". Ezeket is majd megírom.
Egyre gyakrabban gondolok vissza, hogy melyek voltak az állomásai a korábban elérhetetlen vágynak tűnő élményhez vezető útnak.
Na itt van egy újabb dolog, amit nem értek a nőkben! (szörprájz!).
Nem értem, de élvezem.
Azt hiszem minden nőben van egy kis exhibicionizmus. Kell hogy legyen!
Ugyan miért?! Mert kódolva van beléjük. Míg az állatvilágban a hímek növesztenek díszes tollakat, színes és tettszetős külsőt, addig nálunk a nők szerepe az, hogy tetszelegjenek, csinosak, szépek, vonzók és kívánatosak legyenek.
Erről szól a divat, a smink, a megjelenés, a külső... minden.
Tudom, elég rackó egy megközelítés ez, de ne mondjátok nekem, hogy nem logikus!
Tehát valahol mélyen, vagy másoknál eltérő mértékben, de közelebb a tudathoz (ez csak gátlások kérdése) ott leledzik a magamutogatás művészete.
Vajon ez a ruha már 
